A 2019 évi nyár is a szokásosnál melegebben alakult, az évszak középhőmérséklete 22,3 °C-nak adódott, ami 2,1 °C-kal haladja meg az 1981–2010-es átlagot, ezzel 1901 óta a 2. legmelegebb nyarat hagytuk magunk mögött. A 2019-es június a legmelegebb június lett, míg az átlagosan meleg július után az augusztus a 7. helyre került a legmelegebb augusztusok rangsorában 1901 óta. Minden hónapban előfordult hőhullámos nap (25 °C feletti napi középhőmérséklet): a leghosszabb hőhullám (4 nap) június közepén volt, míg a legmelegebb időszakot 2019. augusztus 10-12 között tapasztaltuk. A háromhavi csapadékmennyiség országos átlagban 178 mm-nek adódott, mintegy 11%-kal volt kevesebb, mint az 1981-2010-es normál. Az egész évszakban gyakoriak voltak a károkozó felhőszakadások, jégesők. A legtöbb felhőszakadás június 16 és 23. között, valamint július végén, augusztus 1-jén és 13-án alakult ki. Ezen a nyáron főként a Fertő-tó környékén, illetve a Tiszántúlon hullott a legkevesebb csapadék, míg a Bükk térsége rendkívül csapadékosnak adódott.
2019-ben február és március hónapokban érték el a standardizált csapadékindex (SPI) országos átlagai a meteorológiai aszály kategóriáját (SPI1, SPI3, SPI6, SPI9, SPI12<-1). Ekkor nagyon nagy területen nem hullott csapadék, és extrém szárazság alakult ki az országban. A májusban hullott rengeteg csapadék után a nyári hónapokban számított SPI értékek országos átlaga már pozitívra váltott, és ez alapján már nem detektálunk nagy területre kiterjedő aszályt.
A nyári hónapok közül azonban az augusztus már sokkal szárazabbnak adódott. Az augusztusi egyhavi SPI alapján (12. ábra) a nagyon száraz és extrémen száraz területek a Tiszántúl északkeleti részére voltak jellemzőek.
Az augusztusi háromhavi SPI területi eloszlása (13. ábra) jellemzi a nyári hónapokban érkező csapadék eloszlását. A nyár végére a Kisalföldön láthatóvá válik fokozatosan kialakuló meteorológiai aszály. Az ország nagy részén főként enyhén száraz területek azonosíthatók (13. ábra).
Az augusztusi SPI6 a március és augusztus között, tehát közel a teljes vegetációs periódusban lehullott csapadékmennyiséget viszonyítja az 1961-1990-es átlagokhoz. A 14. ábrán látható, hogy összefüggően a Kisalföldön enyhén száraz területeket alakultak ki, ahol célszerű volt öntözni. Ugyanakkor nagyobb területen Heves megyében és a Dél-Alföldön a szokásosnál kicsit több csapadékbevételt hasznosíthattak a növények.
Ha hosszabb időszak alatt lehullott csapadékmennyiséget vizsgáljuk (SPI9 és SPI12 esetén), akkor csupán enyhén száraz és enyhén nedves területek adódnak az országban.