2014 nyarának időjárása

2014 nyara megtörte az utóbbi évek aszályos, forró nyári időszakainak sorát: idén elmaradtak a hőhullámok, hőségriadók és a perzselő meleg, valamint a három hónap átlagában a megszokottnál több csapadék jelentkezett. Ugyanakkor az is elmondható, hogy a 2014-hez hasonlóan csapadékos nyarak hűvösebbek szoktak lenni a fokozott felhőképződés miatt – júliust emeljük ki, melynek időjárása néha már-már trópusi jellegűnek is beillett.

A nyári középhőmérséklet az ország legnagyobb részén 20-21 °C között alakult 2014-ben (1. ábra). Északon és a Dunántúl nyugati felében ettől alacsonyabb értékek voltak jellemzőek (19-20 °C között, a magasabban fekvő területeken pedig 16-19 °C között), míg délkeleten 21 °C-nál magasabb középhőmérsékleteket jegyeztünk a három hónapos periódus átlagában. Az országos nyári átlag 20.2 °C. A legmelegebb Szegeden volt a nyár folyamán (21.9 °C), a leghűvösebb nyár pedig Kékestető területéhez köthető (15.0 °C). A legmagasabb napi hőmérsékleti értéket, 36.5 °C-ot még az évszak elején, június 10-én jegyeztük Budakalászon és Körösszakálon, mely 1997 óta a legalacsonyabb nyári maximum.

1. ábra
A 2014-es nyár középhőmérséklete °C-ban
2. ábra
A 2014-es nyár középhőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól

Hazánk túlnyomó részén (Nógrád megye északi részének és Baja térségének kivételével) a megszokottnál melegebb volt az idei nyár (2. ábra). A normál viszonyokhoz képest a legnagyobb pozitív anomáliát az északkeleti határszélen jegyeztük (+0.75 °C-nál nagyobb eltérés).

3. ábra
Az országos havi és az évszakos középhőmérséklet eltérése a sokévi (1971-2000-es) átlagtól 2014 nyarán (interpolált adatok alapján)

A három nyári hónap közül a június és a július melegebb volt a megszokottnál, az anomália rendre +0.7 °C, illetve +1.0 °C (3. ábra). Az augusztus 0.3 °C-kal hűvösebbnek bizonyult a sokéves átlagnál, ugyanakkor a teljes nyári középhőmérséklet az interpolált adatok alapján még ezzel együtt is fél fokkal magasabb volt az 1971-2000-es normálnál.
Az elmúlt évektől eltérően az idén elmaradtak a hőhullámos időszakok, ennek megfelelően forró nap nem jelentkezett országos átlagban hazánk területén. Ugyanakkor 19 hőségnapot (normál: 18) és 60 nyári napot is jegyeztünk (normál: 56), melyek alátámasztják a sokéves átlagnál magasabb hőmérsékleti viszonyokat.

4. ábra
Az országos nyári középhőmérsékletek 1901 és 2014 között (interpolált adatok alapján)

Az elmúlt 114 év nyári középhőmérsékleteit tekintve (4. ábra) 2014 nyara a melegebbek között foglal helyet, ugyanakkor 2006 óta az első olyan nyári időszak, mely nem az első 15 legmelegebb között szerepel. Az évekhez illesztett trendvonal lassú emelkedést jelez.

IdőszakSorszám
június 37
július 31
augusztus 62
 
nyár 37
I. táblázat
A 2014-es nyár és az évszak hónapjainak sorszáma az 1901-től számított legmelegebb időszakok sorában

I. táblázatunkban összegeztük az idei nyári hónapok rangsorát a legmelegebb nyári időszakok között 1901-től kezdődően. Az interpolált adatok alapján a június és a július az első harmadban foglal helyet, az augusztus azonban hátrébb, középen helyezkedik el. A 2014-es nyár országos átlagban a 37. legmelegebb nyár volt hazánkban 1901 óta.

5. ábra
A 2014-es nyár napi középhőmérsékleteinek eltérése a sokévi (1971-2000-es) átlagtól (°C)

5. ábránk tanúsága szerint a június és a július átlag körüli napi középhőmérsékletekkel telt hazánkban, jelentősebb eltérés mindössze június első harmadában látható. Az augusztusi értékeket tekintve az országos átlagok a normál alatt alakultak, és csak a hónap végén emelkedtek a fölé.
A következőkben összefoglaljuk, hogyan változott a középhőmérséklet hazánkban 2014 nyarán.

Június

A hónap átlag alatti napi középhőmérsékletekkel indult, az 5-e és 13-a közötti időszakban azonban már jóval melegebb volt a megszokottnál. A legmagasabb júniusi napi középhőmérséklet 10-én jelentkezett, ekkor országos átlagban 25 °C-nál is melegebb volt. A havi középhőmérséklet zömmel 19-21 °C között alakult az ország területén, az értékekben Ny/ÉNy-DK irányú növekedés volt jellemző. Csak az Északi-középhegységben láthatunk 15 °C alatti júniusi átlagokat. A sokéves átlaghoz képest (1971-2000) a legtöbb helyen +0.5-1 °C anomália adódott. A nyugati országrészen előfordult a normálnál 2 °C-kal magasabb havi átlag is, míg az északi határszélen fél fokkal hűvösebb volt a megszokottnál.

Július

Az ország legnagyobb területein +0,5-1,5 °C közötti középhőmérsékleti anomália volt jellemző, és ennek DNy-ÉK irányú növekedését figyelhettük meg: míg a délnyugati határszélen legfeljebb +0.5 °C-kal volt melegebb a megszokottnál, északon több helyen a normálnál 1.5-2.5 °C-kal is magasabb átlagokat jegyeztünk. A napi középhőmérsékletek a hónap során jellemzően a sokéves átlag felett alakultak. A július 4-7. és 14-21. időszakokban az ország időjárását anticiklonális viszonyok határozták meg, hatásaként a megszokottnál több fokkal is melegebb volt hazánkban. Országos átlagban a legmelegebb nap júliusban 21-e volt, de nem sokkal maradt el tőle a 7-ei átlaghőmérséklet sem. A leghűvösebb napnak 11-e bizonyult.

Augusztus

A legnagyobb területen 19-21 °C között alakult a havi átlaghőmérséklet. Egészen a Tisza vonaláig hűvösebb volt a szokásosnál az idei augusztus, leginkább nyugaton és északon maradtak el a hőmérsékleti értékek a normáltól (-0.5 és -1 °C közötti anomália). Keleten valamelyest melegebb volt a megszokottnál: jellemzően 0 és +0.5 °C közötti eltérés jelentkezett, a legnagyobb eltérés mértéke 0.5-1 °C közötti volt. A hónap elején meghaladták a napi középhőmérsékleti értékek a szokásos mennyiségeket, azonban 14-étől drasztikus változás lépett fel: augusztus második felében az átlagtól elmaradó értékek váltak uralkodóvá, és csak az utolsó egy-két napban emelkedett a középhőmérséklet a sokéves átlagnak megfelelő, vagy azt meghaladó szintre.