2020 nyarának időjárása

A 2020. évi nyár is a szokásosnál melegebben alakult, noha tartós és markáns hőhullám nem fordult elő. Az évszak középhőmérséklete 21,04 °C-nak adódott, ami 0,8 °C-kal haladja meg az 1981–2010-es átlagot, ezzel 1901 óta a 16. legmelegebb nyarat hagytuk magunk mögött. Az igen hűvös májust követően a 2020-as június mintegy 0,6 °C-kal volt melegebb a szokásosnál. A átlagosan meleg július után az augusztus a 10. helyre került a legmelegebb augusztusok rangsorában 1901 óta. Minden hónapban előfordult hőhullámos nap (25 °C feletti napi középhőmérséklet országos átlagban), de egy-egy napnál tovább nem tartott. A legmagasabb hőmérsékletet ezúttal az évszak végén, augusztus 30-án mértük. A háromhavi csapadékmennyiség országos átlagban 261,14 mm-nek adódott, mintegy 31%-kal volt több, mint az 1981-2010-es normál. Az egész évszakban gyakoriak voltak a károkozó felhőszakadások, jégesők. Csapadékosabb időszaknak június közepe és vége, július 17–26., augusztus 3–5. és augusztus közepe tekinthetők országosan. Ekkor több állomáson a napi csapadékösszeg megközelítette, vagy meg is haladta a 100 mm-t. A 2020-as nyár legcsapadékosabb napja július 24-e volt, amikor Somogy és Zala megyében özönvízszerű eső hullott. A nyári legkisebb csapadékmennyiség ezúttal a Mohácsi-síkon adódott, de a sokévi átlagnál kevesebb csapadék érkezett a Kisalföldön és a Nagy-Sárréten is.

A nyári hónapok csapadékösszege országos átlagban 261,14 mm-nek adódott, ami az 1981-2010-es sokévi átlag 131%-a. Az egész évszakban gyakoriak voltak a károkozó felhőszakadások, jégesők. Ezen a nyáron Somogy, Zala és Vas megyében hullott (6. ábra) a legtöbb csapadék, de a Bükkben is 400 mm-nél is több csapadékot összegeztünk. Országszerte számos település szenvedte a felhőszakadások okozta károkat: legalább 7 településen mértünk 100 mm-t meghaladó csapadékot egy-egy napon. Nyáron a középső országrész mellett a Kisalföldön és a Mohácsi-síkon volt a legkevesebb csapadék, néhol az évszakos összeg nem érte el a 200 mm-t. A nyári csapadékösszeg maximuma 585,6 mm volt, melyet Vése állomáson összegeztünk, míg a legalacsonyabb érték (156,2 mm) a Mohácsi-síkon fekvő Sátorhely állomáson adódott.

6. ábra
A 2020-as nyár csapadékösszege

Az átlagosnál csapadékosabbak voltak a Dunántúl délnyugati tájai, Pest megye továbbá az Alföld jelentős része a Tisza mentén (150%-200%). Az átlagosnál kissé szárazabb területnek adódott a Kisalföld és a Duna menti síkság déli része és a Nagy-Sárrét (7. ábra) térsége. Máshol jellemzően a sokévi átlag közelében alakult a lehulló csapadék mennyisége.

7. ábra
A 2020-as nyár csapadékösszege a sokévi (1981-2010-es) átlag százalékos arányában kifejezve
8. ábra
Az országos havi és az évszakos csapadékösszeg a sokévi (1981-2010-es) átlag százalékos arányában kifejezve 2020 nyarán (interpolált adatok alapján)

Ahogy 8. ábránkon is jól látható, összességében minden nyári hónapban több csapadék hullott, mint az 1981-2010-es mennyiség. A legtöbb csapadék nyár elején, júniusban érkezett: országos átlagban 106 mm, amely 45%-kal több, mint a normál. Júliusban és augusztusban is rendre 20és 26%-kal érkezett több csapadék, így mindkét hónapban a havi csapadékmennyiség országos átlagban meghaladta a 70 mm-t. Végeredményben az évszakos csapadékösszeg is a sokévi értéknél egyharmaddal több lett. A nyári hónapok az elmúlt 120 év rangsorában a középmezőnybe kerültek. Összességében az idei nyár a 18. helyezést kapta az 1901-től kezdődő legcsapadékosabb nyarak rangsorában (II. táblázat).

Időszak Sorszám
június  17.
július  38.
augusztus  28.
   
nyár  18
II. táblázat
A 2020-as nyár és az évszak hónapjainak sorszáma az 1901-től számított legcsapadékosabb időszakok sorában

Nyáron átlagosan 35 csapadékos napot jegyeztünk (napi összeg ≥ 0,1 mm), míg a normál 28 nap. Számos településen volt felhőszakadás, amikor egyetlen nap alatt akár 50 mm-t vagy 100 mm-t meghaladó mennyiségű csapadék érkezett. Az évszak legnagyobb napi csapadékösszege 178 mm volt, amit július 24-én a Somogy megyei Vése állomáson mértünk. Országos átlagban átlagosan 17 nap volt zivataros, mely 6 nappal több, mint a normálérték. A legtöbb zivataros napot 2020 nyarán Pilisvörösvár állomáson rögzítettük (36 nap).

9. ábra
Az országos nyári csapadékösszegek százalékos eltérése a sokévi (1981-2010-es) átlagtól 1901 és 2020 között (interpolált adatok alapján)

A nyári csapadékösszegek hosszú idősorát tekintve 2020 nyara csapadékosabb volt, mint a sokévi átlag, azonban a 9. ábrán látható, hogy az országos nyári csapadékösszegek exponenciális trendbecslése alapján a 120 év alatt nem azonosíthatunk jelentős változást.

10. ábra
A 2020-as nyár országos átlagban vett, 5 napos csapadékösszegei és a sokévi (1981-2010-es) átlag (mm) - az adott dátumhoz tartozó érték az addig lehullott 5 napos összeget jelöli

A talaj vízbevételének szempontjából az országos átlagban vett 5 napos csapadékösszegeknek nagy jelentősége van, melyet a 10. ábra szemléltet. A száraz tavaszi hónapok után júniusban megérkezett a csapadék, mely fontos bevételt jelentett a talajok és a tavaszi vetésű növények számára. Alapvetően csapadékos maradt az egész július is, noha a hónap közepén a sokévi átlag alatti, míg a végén újra afeletti mennyiség érkezett. A nyár folyamán csupán augusztus elején tapasztaltunk egy rövidebb teljesen csapadékmentes időszakot, majd utána két hullámban érkezett országos átlagban jelentősebb csapadékmennyiség. A hónap végére azonban a talaj már nem kapott számottevő csapadékbevételt, és a száraz időszak a kora őszi időszakban is tovább folytatódott.

 

 

Megjegyzés:
A fenti összeállítás a csapadékadatok alacsony feldolgozottsági szintjénél készült, a térkép hivatalos igazolásban nem használható fel!