2017 tavaszának időjárása

2017 tavasza a megszokottnál melegebb és szárazabb volt. Hőmérséklet szempontjából a március és a május a normálérték felett alakult. A március a második legmelegebbnek adódott a mérések 1901-es kezdete óta. A csapadékviszonyokat tekintve az egyes hónapok változatos képet mutattak. Míg az április csapadékosabb volt a szokásosnál, addig májusban, de leginkább márciusban jelentős csapadékhiány mutatkozott.

A csapadék térbeli eloszlása változatos képet mutat (6. ábra). A Balaton mentén és a Göcsej területén az évszakos csapadékösszeg a 70 mm-t sem érte el, míg az Északi-középhegység magasabban fekvő területein a háromhavi csapadékösszeg meghaladta a 210 mm-t is. A legnagyobb napi csapadékösszeget, 108,5 mm-t Miskolc Lillafüred-Jávorkút állomáson regisztráltuk április 19-én.

6. ábra
A 2017-es tavasz csapadékösszege
7. ábra
A 2017-es tavasz csapadékösszege a sokéves (1981-2010-es) átlag százalékos arányában kifejezve

A sokévi átlaghoz viszonyított eltérések hasonló térbeli eloszlást mutatnak, mint a csapadékösszegek. Az ország nyugati és délkeleti területei szárazabbak voltak az átlagosnál, egyes helyeken a csapadék mennyisége a sokéves átlag 45%-át sem érte el (7. ábra). Az északi és a középső területeken átlagosan a normál érték 120-150%-a hullott, kis területen meghaladta a 150%-ot.

8. ábra
Az országos havi és az évszakos csapadékösszeg a sokévi (1981-2010-es) átlag százalékos arányában kifejezve 2017 tavaszán (interpolált adatok alapján)

A 8. ábrán jól látható, hogy a tavasz első és utolsó hónapja száraznak adódott, a regisztrált mennyiség márciusban a normál 64%-a, májusban 84%-a volt. Áprilisban a megszokottnál 4%-kal több csapadék hullott. A teljes tavaszi időszak alatt 15%-kal kevesebb csapadék volt, mint általában.
A küszöbnapok számának alakulása a megszokottnál egy kicsit szárazabb tavaszt támaszt alá. Összesen 27 csapadékos napot regisztráltunk, ami az átlagnál 3 nappal kevesebb. Csupán egy havas nap volt tavasszal, a szokásos 4 helyett. Országos átlagban 5 zivataros nap adódott, ami eggyel több, mint a szokásos.

9. ábra
Az országos tavaszi csapadékösszegek százalékos eltérése a sokéves (1981-2010-es) átlagtól 1901 és 2017 között (interpolált adatok alapján)

2017 tavaszának csapadékösszege átlag alatti volt. Az elmúlt 117 év tavaszainak éves csapadékösszegéhez illesztett exponenciális trend csökkenést mutat (9. ábra).

Időszak  Sorszám
március 81
április 59
május 75
 
tavasz 83
II. táblázat
A 2017-es tavasz és az évszak hónapjainak sorszáma az 1901-től számított legcsapadékosabb időszakok sorában

Az évszak hónapjai nem töltöttek be kiemelkedő szerepet a csapadék mennyiségét tekintve, a ranglista középső részén helyezkednek el (II. táblázat). Összességében a 2017-es tavasz a 83. legcsapadékosabb volt 1901 óta.

10. ábra
A 2017-es tavasz országos átlagban vett, 5 napos csapadékösszegei és a sokévi (1981-2010-es) átlag (mm) - az adott dátumhoz tartozó érték az addig lehullott 5 napos összeget jelöli

A talaj szempontjából az országos átlagban vett, 5 napos csapadékösszegeknek van jelentősége, melyet a 10. ábra szemléltet. Az időszak csapadékosan indult, majd március második felétől április elejéig elmaradtak a csapadékértékek az ilyenkor szokásostól. Április második felében az átlag 2-3-szorosa is lehullott. Május első fele meglehetősen csapadékos volt, a hónap közepétől azonban egymást váltották a szárazabb és csapadékosabb időszakok.

Megjegyzés:

A fenti összeállítás a csapadékadatok alacsony feldolgozottsági szintjénél készült, a térkép hivatalos igazolásban nem használható fel!