2016 tavaszának időjárása

2016 tavasza a megszokottnál melegebb és szárazabb volt. Hőmérséklet szempontjából a március és az április a normálérték felett alakult. A csapadékviszonyokat tekintve az egyes hónapok változatos képet mutattak. Míg a május csapadékosabb volt a szokásosnál, addig márciusban, de leginkább áprilisban jelentős csapadékhiány mutatkozott.

A csapadék térbeli eloszlása egy nyugat-keleti irányú csökkenést mutat (6. ábra). A Dunától nyugatra az évszakos csapadékösszeg 140-180 mm, míg az ország keleti részén 80-100 mm volt. A délkeleti megyékben hullott a legkevesebb csapadék, volt olyan terület, ahol a háromhavi csapadékösszeg nem érte el a 60 mm-t. A legnagyobb napi csapadékösszeget, 51.1 mm-t Hanságliget állomásunkon mértük.

6. ábra
A 2016-os tavasz csapadékösszege
7. ábra
A 2016-os tavasz csapadékösszege a sokéves (1981-2010-es) átlag százalékos arányában kifejezve

A sokévi átlaghoz viszonyított csapadékösszegek hasonló térbeli eloszlást mutatnak, mint a csapadékösszegek. Az ország keleti, délkeleti területei szárazabbak voltak az átlagosnál, egyes helyeken a csapadék mennyisége a sokéves átlag 40%-át sem érte el (7. ábra). A középső és a nyugati területeken átlagosan a normál érték 85-115%-a hullott, foltokban jelentkezett csapadéktöbblet is, mely kis területen meghaladta a 130%-ot.

8. ábra
Az országos havi és az évszakos csapadékösszeg a sokévi (1981-2010-es) átlag százalékos arányában kifejezve 2016 tavaszán (interpolált adatok alapján)

A 8. ábrán jól látható, hogy a tavasz első két hónapja száraznak adódott, a regisztrált mennyiség márciusban még a normál 85%-a volt, de áprilisban már 44%-a volt csupán a szokásos csapadékmennyiségnek. Májusban a megszokottnál 14%-kal több csapadék hullott. A teljes tavaszi időszak alatt 15%-kal kevesebb csapadék volt, mint általában.

Időszak Sorszám
március 73
április 107
május 43
 
tavasz 87
II. táblázat
A 2016-os tavasz és az évszak hónapjainak sorszáma az 1901-től számított legcsapadékosabb időszakok sorában

A küszöbnapok számának alakulása a megszokottnál egy kicsit szárazabb tavaszt támaszt alá. Összesen 28 csapadékos napot regisztráltunk, ami az átlagnál 2 nappal kevesebb. Egy havas nap volt csak tavasszal, a szokásos 4 helyett. Országos átlagban 4 zivataros nap adódott, ami teljes mértékben megfelel a megszokottnak.

9. ábra
Az országos tavaszi csapadékösszegek százalékos eltérése a sokéves (1981-2010-es) átlagtól 1901 és 2016 között (interpolált adatok alapján)

Az évszak hónapjait tekintve az áprilist emelhetjük ki, mely 107. a legcsapadékosabb (10. legszárazabb) április volt (II. táblázat). Az idei március és május nem töltött be kiemelkedő szerepet a csapadékmennyiségét tekintve, a ranglista középső részén helyezkednek el. Összességében a 2016-os tavasz a 87. legcsapadékosabb (30. legszárazabb) volt 1901 óta.

10. ábra
A 2016-os tavasz országos átlagban vett, 5 napos csapadékösszegei és a sokévi (1981-2010-es) átlag (mm) - az adott dátumhoz tartozó érték az addig lehullott 5 napos összeget jelöli

A talaj szempontjából az országos átlagban vett, 5 napos csapadékösszegeknek van jelentősége, melyet a 10. ábra szemléltet. Az időszak meglehetősen csapadékosan indult, majd március második felétől április végéig elmaradtak a csapadékértékek az ilyenkor szokásostól. A május meglehetősen csapadékos volt, a hónap közepén többször is az átlagot jelentősen meghaladó csapadékmennyiség hullott.

Megjegyzés:

A fenti összeállítás a csapadékadatok alacsony feldolgozottsági szintjénél készült, a térkép hivatalos igazolásban nem használható fel!