2015 nyarának időjárása

Az idei nyár a tavalyival ellentétben újra bővelkedett az igazán embert próbáló hőhullámokban. Az idei volt 1901 óta a 4. legmelegebb nyár. Az évszakos csapadékösszeg a szokásos mennyiség mindössze kétharmadának adódott, mely a hőhullámokkal tarkított nyári időszak aszályhelyzeteit csak súlyosbította. Főleg az évszak első hónapja volt nagyon száraz, az idei volt 1901 óta a 6. legszárazabb június. A július szintén szárazabb volt a megszokottnál, a nyár utolsó hónapja pedig igen szélsőséges csapadékeloszlást hozott mind térben, mind időben.

Jelentős területi eltérések adódtak az évszakos csapadékösszegekben (6. ábra). Jellemzően 100-175 mm közötti mennyiségeket jegyeztünk, ugyanakkor előfordultak ennél sokkal magasabb és alacsonyabb értékek is. 225 mm-t meghaladó mennyiségű eső esett például a Bükk és a Mátra területén, míg a Nyírség egyes részein a 75 mm-t sem érte el az átlagos évszakos összeg.

6. ábra
A 2015-ös nyár csapadékösszege
7. ábra
A 2015-ös nyár csapadékösszege a sokéves (1981-2010-es)átlag százalékos arányában kifejezve

A megszokott mennyiségeknél jellemzően kevesebb eső esett idén nyáron (7. ábra). Az országos átlagos csapadékösszeg hozzávetőleg 130 mm volt, ez a szokásos mennyiség mindössze kétharmada. Az egyes hónapok, jellemzően az augusztusi csapadék igen szélsőséges eloszlása az évszakos átlagok között is megmutatkozik. A Dunántúl nyugati részén jellemzően a megszokott mennyiség 40-70%-a hullott le, de ennél is nagyobb volt a csapadékhiány az ország északkeleti sarkán: itt sokszor a normál 40%-át sem érték el a jegyzett értékek. Pozitív anomália elszórtan jelentkezett, például Budapest, Gyula, a Tisza-tó és az Északi-középhegység területén, illetve Kalocsa környékén a megszokott mennyiség több mint 115%-át mértük.

8. ábra
Az országos havi és az évszakos csapadékösszeg a sokévi (1981-2010-es) átlag százalékos arányában kifejezve 2015 nyarán (interpolált adatok alapján)

Ahogy 8. ábránkon is jól látható, jelentős csapadékhiánnyal telt a június és július hazánk területén. Júniusban a megszokott mennyiség mindössze 41%-a hullott le, mellyel az idei június a 6. legszárazabb június lett 1901 óta (II. táblázat). A szárazság júliusban is folytatódott, ekkor a normál 66%-át jegyeztük országos átlagban. Az augusztusi átlag a normál 104%-ának adódott, ugyanakkor megjegyezzük, hogy az ország egyes tájegységei között jelentős különbségek alakultak ki, melyről bővebben a 2015. augusztus havi visszatekintőben olvashatnak. Összességében az idei nyár szárazabb volt a megszokottnál, a normál 68%-ával ez volt a 96. legcsapadékosabb, azaz a 20. legszárazabb nyár hazánkban 1901 óta.

9. ábra
Az országos nyári csapadékösszegek százalékos eltérése a sokéves (1981-2010-es)átlagtól 1901 és 2015 között (interpolált adatok alapján)

A megszokottnál kevesebb csapadékos napról számolhatunk be: 22 csapadékos napot jegyeztünk idén (r≥0,1 mm), míg a normál 28 nap. Zivataros napból 9 fordult elő országos átlagban, mely 2-vel elmarad az átlagtól (11 nap).

IdőszakSorszám
június 110
július 89
augusztus 45
 
nyár 96
II. táblázat
A 2015-ös nyár és az évszak hónapjainak sorszáma az 1901-től számított legmelegebb időszakok sorában

A nyári csapadékösszegek hosszú idősorát tekintve a 2015-ös nyár a szárazabbak között foglal helyet az 1901-től számított rangsorban (9. ábra).

10. ábra
A 2015-ös nyár országos átlagban vett, 5 napos csapadékösszegei és a sokévi (1981-2010-es)átlag (mm) - az adott dátumhoz tartozó érték az addig lehullott 5 napos összeget jelöli

A talaj szempontjából az országos átlagban vett 5 napos csapadékösszegeknek van jelentősége, melyet a 10. ábra szemléltet. Az évszak első hónapja nagyon száraz volt, pedig az 1981-2010 közötti normálidőszak szerint ez szokott lenni az év legcsapadékosabb hónapja. A július szintén jellemzően a normál alatti értékeket hozott, augusztusban azonban azt jelentősen meghaladó értékek is jelentkeztek. Agrometeorológiával kapcsolatos írásaink és elemzéseink honlapunk agrometeorológiai oldalán érhetők el (www.met.hu/idojaras/agrometeorologia/).

Megjegyzés:
A fenti összeállítás a csapadékadatok alacsony feldolgozottsági szintjénél készült, a megjelenített adattartalom hivatalos igazolásban nem használható fel!