March 2012

2012 márciusa az 1901 óta mért legszárazabb március volt hazánkban, míg hőmérsékletét tekintve az átlagosnál melegebb volt.
1. ábra
Középhőmérséklet

A havi középhőmérséklet az ország egész területén fagypont feletti volt, többnyire 7-9 °C között alakult. Szépen kirajzolódik térképünkön a hazánkra jellemző délnyugat-északkelet irányú hőmérsékleti gradiens. Ennek megfelelően a legmelegebb a Dunántúl déli és nyugati fele, valamint Szeged környéke volt, itt a 9 °C-ot is – sőt néhány helyen a 10 °C-ot is – megközelítették az értékek, míg az Alföld legnagyobb részén 7-8 °C között, keleti területein pedig 5-7 °C között alakult az átlaghőmérséklet. A leghidegebb az Északi-középhegység magasabb hegyeiben volt, itt helyenként a 3 °C-t sem érte el a középhőmérséklet.

2. ábra
Középhőmérsékleti anomália az 1971-2000 átlaghoz viszonyítva

Az 1971-2000-es átlaghoz viszonyítva az idei értékeket, hasonló térbeli elrendeződést láthatunk, mint az előző térképen. Az egész országban melegebb volt a normál értékeknél, a legnagyobb eltéréseket a Dunántúlon tapasztalhattuk (2,5-4 °C), míg a Duna-Tisza közében 2-2,5 °C-os, az északi és keleti országrészben pedig 1-2 °C-os pozitív anomáliát mértünk.

3. ábra
Napi középhőmérsékletek és a sokévi átlagok országos átlagban (°C)

A hónap nagyobb részében átlag feletti hőmérséklet volt jellemző, csupán a 4-10-e közötti időszakban alakult a normál alatt a napi középhőmérséklet országos átlagban. A leghidegebb nap (március 7.) ebben az időszakban volt, amikor is -1,8 °C-os középhőmérsékletet mértünk, mely 5 °C-kal maradt el az átlagtól; valamint ezen a napon észleltük a hónap legalacsonyabb hőmérsékletét is (-14,1 °C, Zabar). 10-e után kisebb-nagyobb ingadozásokat figyelhettünk meg a napi középhőmérséklet alakulásában, de végig a normál felett maradtak az értékek. A legmagasabb napi átlaghőmérsékleteket (13 °C feletti átlaghőmérsékletet) 18-án és 25-én mértük.