HungaroMet: 2020. február 27. 13:24
Csapadékosabbra fordul az idő
Az idei évben hiába vártuk a telet, nem érkezett meg. A február gyakorlatilag a tavasz első hónapjának tekinthető, változékony, enyhe, szeles időjárás jellemezte többször zivatarokkal. A vetések és a kártevők egyaránt jól teleltek, a korai növények nedvkeringése már be is indult. Az előrejelzések szerint március első felében sem lesz komoly hideg, bár a szokásosnál korábban fejlődő növények számára egy idő után már az átlagosnak megfelelő hőmérsékletek, a gyakran előforduló fagyok is károsak lehetnek március folyamán.
HungaroMet: 2020. február 20. 11:41
Meg lesz ennek még a böjtje?
A tél eddig eltelt része nagyon enyhe időt hozott, és a hosszabb távú előrejelzések szerint ez már február végéig ki is tart. A növényekben túl korán beinduló nedvkeringés (a mogyoró már sokfelé virágzik), a korai virágzás után érkező esetleges tavaszi fagy komoly károkat tud okozni. Az enyhe időben a kártevők és kórokozók sem tudtak kellően megritkulni, megnehezítve a növényvédelmet a szezonban.
HungaroMet: 2020. február 13. 11:37
Folytatódik a tavaszi idő
Továbbra is erős nyugatias áramlás alakítja időjárásunkat, a viharos szelet okozó viharciklonok pályája azonban kissé északabbra tolódik, így térségünkben nyugodtabb, de az évszakhoz képest enyhe időre van kilátás. A műholdas vegetációs index (NDVI) tanúsága szerint az őszi vetések már fejlődésnek, „zöldülésnek” indultak a földeken.
HungaroMet: 2020. február 6. 12:26
Optimális a halmozott csapadékösszeg
Ha „Dorottya szorítja, Julianna tágítja” – szól a mai naphoz kötődő népi időjóslás, de egyes vidékeken nem kötötték össze a két névnapot, hanem csak az előbbiről beszélnek ekképpen: „Dorottya rottyantja”. Idén Dorottya nem szorítja, és jég sincs, amit rottyanthatna, hiszen enyhe időszak van mögöttünk és előttünk is. Bár a tavasz várása általános hozzáállás volt és többnyire az ma is, a túl korán bekövetkező tavasz komoly károkat tud okozni egy-egy (akár csak pár napos) későn érkező hideghullám során.
HungaroMet: 2020. január 30. 12:33
Tavaszias idővel kezdődik a február
A január nagy részében hazánk időjárását meghatározó hidegpárna a hét elején feloszlott, és eddigi eseménytelen időjárásunkat frontokban bővelkedő, mozgalmas idő váltja fel tavaszt idéző hőmérséklettel, széllel, esővel.
HungaroMet: 2020. január 23. 11:58
Csendes nyugalmi időszak
A hét végétől már közelebb kerülnek térségünkhöz a csapadékot és a változást okozó időjárási frontrendszerek. Mozgalmasabbá válik tehát időjárásunk, de lehűlés, országos nagy csapadék, hó – egyelőre legalábbis – nem valószínű. Bár a légköri változások fölgyorsulnak térségünkben, de nagyobb kilengés nélkül, így a növények továbbra is csendes nyugalmi időszakukat töltik.
HungaroMet: 2020. január 16. 12:46
Száraz évkezdet
Nagyrészt ködös, párás, eseménytelen időjárású hét áll mögöttünk, csak magasabb hegységeinkben és helyenként a Dunántúlon sütött ki a nap hosszabb időszakokra. Az igazi téli idő komolyabb fagyokkal, hótakaróval továbbra is várat magára.
HungaroMet: 2020. január 9. 11:46
A tél első fele gyengén alakul
A régi öregek szóhasználatában az „erős tél” kemény hideget, sok havat jelentett, míg a „gyenge” enyhe, hómentes időjárást. Lassan elérjük a téli évszak felét, az előrejelzésekkel kicsit már azon is túllátunk, így címbéli megállapításunk immár megállja helyét. Hiszen a következő napokban nagyobb csapadékra, jelentős lehűlésre vagy felmelegedésre nem számíthatunk.
HungaroMet: 2020. január 2. 12:31
Nagy hideget, havat az újév első hete sem hoz
Az átlagosnál több fokkal melegebb december utolsó hetében lehűlés kezdődött, mely hétfőn érte el tetőfokát, komolyabb hideg azonban a mögöttünk álló héten sem fordult elő. A minimális csapadékkal érkezett lehűlés nem volt olyan mértékű, hogy kárt tehetett volna a vetésekben. A karácsony óta tartó száraz idő folytatódik az újév első hetében is, az északnyugat felől érkező frontokból továbbra is igen kevés csapadék ígérkezik.
HungaroMet: 2019. december 26. 11:49
Hiányzik a hideg és a hó a földekről
A mezőgazdasági kultúrák számára a túlzottan enyhe tél nem ideális, megzavarhatja az érzékenyebb fajták nyugalmi állapotát. A kórokozók, kártevők ritkítása érdekében is hiányzik a tartós hideg és a hó a szántókról. Ezzel szemben ideális, hogy a fölső 1 m-es talajréteg gyakorlatilag már feltöltődött hazánk legnagyobb részén, csak a Tiszántúl déli felén hiányzik nedvesség a talajból. A folytatásban egy gyengécske hideghullám érkezik térségünkbe, mutatóban némi hó is hullhat, majd a jövő hét első felében ismét enyhül az idő.