2023. december 10. vasárnap
Veszélyjelzés

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2023.12.11. hétfő éjfélig

A havazás a mai nap folyamán egyre inkább az északi, északkeleti országrészre korlátozódik, miközben esőbe vált / megszűnik a csapadék. A frissen lehulló hó vastagsága nagy területen elérheti a lepel-3 cm-t, de kisebb körzetekben, illetve a hegyekben ennél több ( >5 cm) is lehet. Átmeneti szünet után az újabb front érkeztével hétfő hajnalban, reggel főként az északi tájakon (Északi-középhegység nyugati fele, Dunakanyar, Dunazug-hegység, esetleg főváros környéke) fordulhat elő gyenge ónos eső is. Emellett akkorra kiemelten a Dunántúl délnyugati felén összefüggő, sűrű köd képződése valószínű, a látási viszonyok ugyanakkor hétfőn napközben fokozatosan javulnak.

2023.12.10. 11:14 Országos Meteorológiai Szolgálat

OMSZ: 2023. december 10. 11:16 (10:16  UTC)  [iRhh]
Veszélyjelzés korlátai

Felhívjuk a figyelmet, hogy a legkorszerűbb eszközök és módszerek, szakmai ismeretek alkalmazása ellenére sem lehetséges minden esetben megfelelő időelőnnyel, a megfelelő szintű veszélyjelzés kiadása!

Egy térségre kiadott figyelmeztető előrejelzés, riasztás azt jelenti, hogy az időjárási feltételek kedvezőek az adott veszélyes időjárási esemény kialakulásához a figyelmeztetett, riasztott és az ahhoz közel eső területeken. A figyelmeztető előrejelzés és riasztás így nem jelent garanciát az adott veszélyes időjárási esemény bekövetkezésére az érintett terület egy adott pontján.

A harmadik és a negyedik napra szóló térképes formátumú figyelmeztető előrejelzések általában nagyobb bizonytalansággal terheltek, emiatt a várt eseményekhez közeledve folyamatosan kövessük a figyelmeztetéseket és – 24 órás időtávon belül – a riasztásokat!

A veszélyjelzésről és a veszélyjelzés korlátairól bővebben itt olvashat.