2024. április 20. szombat
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2021. október 28. 12:15

Hétfőtől érkezhet csapadék

Az elmúlt napok csendes, napos, száraz időjárása igen kedvező volt például a kukorica betakarításához és az őszi búza vetéséhez, jól lehetett haladni a munkálatokkal. A Dunántúlon és a középső országrészben kellő nedvesség áll rendelkezésre a talajban az őszi vetések számára. A Jászságban, az Alföld középső részein, illetve a Felső-Tisza vidékén viszont egyre nő a csapadékhiány, hatalmas szükség lenne az esőre. Jövő hétfőig nem változik lényegesen időjárásunk, majd egy markáns időjárási front érkezik, mely a jelenlegi számítások szerint országos esőt hozhat.

A mögöttünk álló napokban az alapvetően száraz időben csak a múlt héten csütörtökön-pénteken fordult elő csapadék. Ez is inkább csak a délnyugati országrészt érintette, arrafelé kis területen a 10 mm-t is meghaladta a csapadékösszeg, azonban hazánk döntő része gyakorlatilag ekkor is szárazon maradt (1. ábra). Október első felében még sokfelé esett eső, de a hónap második fele szinte országszerte szárazon alakul és ez a hónap végégig már így is marad. Az elmúlt 30 nap csapadékösszege főleg keleten, északkeleten mutat 20-40 mm-es hiányt (2. ábra). A talaj fölső fél méteres rétege az elmúlt napokban sokat száradt, de többnyire még megfelelő a nedvességtartalma (3. ábra). Kivételt képez a Jászság, valamint az Alföld északi és középső területe, ahol ez a réteg is nagyon száraz. A mélyebb talajrétegek szinte országszerte alig tartalmaznak nedvességet.
A hőmérséklet csúcsértéke a múlt hét közepén, a péntekre érkező front előtt még 20 Celsius fok körül alakult, majd a front utáni hidegebb levegő mintegy 6-8 fokkal mérsékelte a felmelegedést. A héten a csendes, napos időben lassú melegedés kezdődött, a legmelegebb napszak hőmérséklete azonban 15 fok körül maradt. A front szele és felhőzete mérsékelte az éjszakai lehűlést, majd a felhőzet elvonulása után, vasárnaptól országszerte visszatértek a reggeli fagyok. Többnyire -1, -3 fokos fagyok fordultak elő, de a fagyzugokban -5 fok körüli hidegek is előfordultak (4. ábra). Összességében az időszak hőmérséklete 1-2 fokkal az átlag alatt alakult.

A kukorica betakarítására a száraz idő nagyon kedvező, így az jól halad. A repce a legtöbb helyen jól fejlett, 4-6 leveles táblák a jellemzőek, fejletlenebb állományok a szárazabb északkeleti országrészben találhatók. Az őszi árpa már szépen zöldell, az őszi búza vetése is egyre többfelé fejeződik be. A vetések optimális fejlődéséhez, különösen az Alföld középső és északi területein igen nagy szükség lenne a csapadékra.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképek az október közepére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke továbbra is az erdővel borított területeken, főként középhegységeink erdeiben a legmagasabb, míg a síkvidékeken, főleg az Alföldön a szántóföldek magasabb aránya miatt jóval alacsonyabb. Az előző időszakhoz képest országszerte csökkent az index értéke, a megérkezett éjszakai fagyok hatására fölgyorsult a levelek színeződése. Az anomália térképen többnyire pozitív eltérés látható, jelentős negatív anomália az Alföld középső területén van (5. ábra).

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek többnyire 1500 és 1700 foknap között alakulnak, az utóbbi időben lelassult a növekedés. A kukorica már a hónap elejére országszerte beérett, megkapta az ehhez szükséges hőt. A hőösszegben a sokéves átlaghoz képest a szezon végén ismét 20-60 foknapos elmaradás figyelhető meg az ország jelentős részén.  

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Győr és Békéscsaba körüli területre vonatkozó agrogramokon* (6. és 7. ábra). Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert a hónap utolsó napjaiban szinte országszerte hullott több-kevesebb eső, de aztán szeptember első fele szárazra sikerült. A Dunántúlon és a középső országrészbe ez után jelentős csapadék érkezett, a kis növények fejlődésnek indulhattak, ezzel szemben keleten, északkeleten kevés csapadék hullott, így hiányosan kelt és nehezen fejlődött a repce. Az őszi kalászosok vetésének a talaj előkészítéséhez többnyire kedvezőek voltak a feltételek, de északkeleten és az Alföld középső részén szinte egész októberben nagyon száraz volt a talaj. Október végére ezeken a részeken 30-50 mm-es csapadékhiány alakult ki az ideálishoz képest.

Hétfőig nem változik számottevően időjárásunk, folytatódik a csendes idő, a hideg éjszakákat a ködfoltok feloszlása után nagyrészt napos, száraz idő követi. A közeledő változást a napközben, főleg a Dunántúlon megélénkülő déli, délkeleti szél jelzi majd. Valószínűleg hétfőn délután éri el a nyugati határt a változást hozó frontrendszer felhő és csapadékzónája. Országszerte várható csapadék, zömében kedd reggelig. A jelenlegi számítások szerint nagy területen haladhatja meg a 10 mm-t a lehulló mennyiség. A talaj nedvességtartalma így sokfelé jelentősen növekedni fog. A hőmérséklet csúcsértéke nem sokat változik majd, annak ellenére, hogy keddig a magasban enyhébb levegő érkezik fölénk. Az éjszakai fagyok hétfőig megmaradnak, majd a sok felhő hatására ezek megszűnnek.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2021. október 28.


* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
10 napos csapadékösszeg 2021. október 27-ig (mm)


2. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2021. október 27-ig (mm)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső fél méteres rétegében 2021. október 26-án (%)


4. ábra
Minimum hőmérsékletek 2021. október 25-én (Celsius fok)


5. ábra
NDVI anomália a 2021. október 8-23. közötti időszakban


6. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Győr térségére 2021. október 27-ig (részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2021. október 27-ig
(részletes magyarázat a szövegben)