2024. április 19. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2021. december 2. 13:21

Lassan a mélyebb talajrétegekbe is jut a nedvességből

Múlt péntek óta országszerte jelentős mennyiségű csapadék hullott, ami a talajoknak már nem csak a felszín közeli, hanem középső rétegét is átnedvesítette. A változékony, gyakran csapadékos idő az előttünk álló időszakban is folytatódik, de a naptári tél beköszöntével időjárásunk is téliesebbre fordul, és az eső mellett síkvidéken is egyre többfelé lehet havas esőre, havazásra számítani.

A mögöttünk álló egy hétben ciklonok sorozata alakította időjárásunkat, így rendkívül változékony időben volt részünk, a borult, csapadékos napok mellett napos időszakok is előfordultak, és a nyugati országrészben átmenetileg síkvidéken is hó borította a tájat. Összességében 15-40 mm közötti csapadék hullott, a Dunántúl északkeleti részén esett ennél kicsit kevesebb, délkeleti tájain valamint a Tisza-tó és a Zempléni hegység tágabb térségében viszont 40-50 mm-t mérhettünk (1. ábra). Így a november nagy része ugyan száraz idővel telt, de a hónap elején és végén hullott csapadék az ország nagy részén az átlagosnál csapadékosabb novembert eredményezett, az északnyugati, nyugati országrészben bizonyult az ősz utolsó hónapja szárazabbnak az átlagosnál (2. ábra). Az egész őszt tekintve azonban a nyárhoz hasonlóan ez az évszak is az ország túlnyomó részén kevesebb csapadékot hozott az ilyenkor szokásosnál (3. ábra). A talajok őszi feltöltődése is későn kezdődött, a mélyebb talajrétegek a legtöbb helyen még mindig szárazabbak az ilyenkor szokásosnál, de az elmúlt egy hétben a középső talajrétegben már jelentősen pótlódott a hiány (4. ábra), a talajok felszín közeli része pedig országszerte sáros, a felső 20 cm telítettséghez közeli állapotú (5. ábra).
A hőmérséklet kissé enyhébben alakult a sokéves átlagnál az elmúlt napokban. A gyakran felhős reggeleken nem voltak jellemzőek az előző héthez hasonló kemény fagyok, a leghidegebb kedden hajnalban volt, mikor a derült ég mellett délnyugaton és északkeleten többfelé -4 fok alá hűlt a levegő.       

Az őszi vetések jellemzően jó állapotban vannak. A repce a legtöbb helyen jól fejlett, 6-8 leveles táblák a jellemzőek (6. ábra), és az őszi árpa, valamint a búza is szépen zöldell (7. ábra).

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kecskemét és Miskolc körüli területre vonatkozó agrogramokon* (8. és 9. ábra). Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert a hónap utolsó napjaiban szinte országszerte hullott több-kevesebb eső, de aztán szeptember első fele szárazra sikerült. A Dunántúlon és a középső országrészbe ez után jelentős csapadék érkezett, a kis növények fejlődésnek indulhattak, ezzel szemben keleten, északkeleten kevés csapadék hullott, így hiányosan kelt és nehezen fejlődött a repce. Az őszi kalászosok vetésének a talaj előkészítéséhez többnyire kedvezőek voltak a feltételek, de északkeleten és az Alföld középső részén szinte egész októberben nagyon száraz volt a talaj. Október végére ezeken a részeken 30-50 mm-es csapadékhiány alakult ki az ideálishoz képest. November első dekádjában az addig szárazsággal küzdő területekre is jelentős csapadék érkezett, amire a repcének és a frissen kelt őszi kalászosoknak egyaránt nagy szüksége volt. A november nagy része azonban ismét száraz idővel telt, és bár a hónap végén jelentős csapadék érkezett, de az október eleje óta összegzett csapadékmennyiség a délnyugati országrész kivételével így is 50-70 mm-rel elmarad a növények számára optimális értékektől.   

A folytatásban is mediterrán ciklonok sorozata alakítja időjárásunkat, így marad a változékony, gyakran csapadékos idő. A csütörtökön fölöttünk lévő csapadékzóna péntek délelőtt kelet felé távozik térségünkből, addig azonban jelentős mennyiségű eső várható, éjszakától a hegyvidéki területeken és északkeleten többfelé síkvidéken is vegyes halmazállapotra illetve havazásra is számítani lehet. Szombaton száraz idő valószínű, majd vasárnap hajnaltól egyre többfelé ered el az eső, havas eső, hó, és hétfő reggelig ismét jelentős csapadékra van kilátás. Kedden már csak a Tiszántúlon valószínű csapadék, szerdán pedig csak elszórt záporok, hózáporok várhatók. A jövő hét közepéig összességében újabb 10-50 mm csapadék nedvesíti a talajokat, a legnagyobb mennyiségre most is a délnyugat-északkeleti sávban lehet számítani. A hőmérséklet egyre inkább téliesen alakul. A derült vagy kevésbé felhős éjszakákon, szombaton, nyugaton hétfőn, és kedden is -5 fok alá hűl a levegő, és napközben sem várható +5 foknál melegebb az ország jelentős részén.      

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2021. december 2.


* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
10 napos csapadékösszeg 2021. december 1-ig (mm)


2. ábra
30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2021. november 30-ig (mm)


3. ábra
90 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2021. november 30-ig (mm)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső fél méteres rétegében 2021. december 1-én (%)


5. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 centiméteres rétegében 2021. december 1-én (%)


6. ábra
Kissé gyomos, de jó fejlett repce Köröm térségében (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) november 23-án (fotó: Kovács Attila)


7. ábra
Őszi kalászos Köröm térségében (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) november 23-án (fotó: Kovács Attila)


8. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2021. december 1-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


9. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2021. december 1-ig
(részletes magyarázat a szövegben)