2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2022. december 8. 13:16

Jelentős csapadék segíti a talajok feltöltődését

Az elmúlt két hétben az Alföldön kissé megtorpant a talajok feltöltődési folyamata, főként az ország nyugati, északnyugati felén hullott számottevő csapadék. Az előttünk álló napokban azonban országszerte jelentős mennyiségre van kilátás nagyrészt enyhe esők, de vasárnaptól az északi, északkeleti országrészben egyre nagyobb területen hó formájában. Így a jövő hét első felében téliesre fordul időjárásunk, és ez az erős éjszakai lehűlésekben is megmutatkozik majd.

Az elmúlt egy hétben frontok sorozata alakította időjárásunkat, melyek nagyrészt enyhe, főként a Dunántúlra nedvesebb légtömegeket szállítottak. A múlt hét második felében a Dunától nyugatra hullott számottevő, többnyire 4-10 mm csapadék, de délnyugaton 10-20 mm is leesett. Ugyanakkor a Dunától keletre a legtöbb helyen még 2 mm-t sem mérhettünk. Nagyobb mennyiség a hétfőn este érkezett frontrendszerrel esett, ekkor az északi, északnyugati országrészben 10-20 mm, az ország többi részén jellemzően 2-8 mm öntözte a földeket. (1. ábra) Így a mögöttünk álló egy hét csapadékmennyisége hazánk nyugati, északnyugati felén 5-10 mm-es többletet, míg keleti, délkeleti felén néhány mm-es hiányt mutat a sokéves átlaghoz képest, míg az egész ősz folyamán az ország északkeleti harmadán és a déli határszélen esett az átlag fölötti, míg a Dunántúl nagy részén és az Alföld középső tájain annál jóval kevesebb eső (2. ábra). A talajok felső fél méteres rétege sokfelé telített vagy telítettséghez közeli állapotban van, az Alföld középső tájain illetve foltokban az északi országrészben hiányzik 15-30 mm nedvesség a telítettséghez (3. ábra). A mélyebb talajrétegekbe azonban az Alföldön és a Kisalföldön még bőven van hely a nedvesség számára (4. ábra).
A hőmérséklet az ilyenkor szokásosnál 1-2 fokkal melegebben alakult (5. ábra). Hétfőn és kedden kimondottan enyhe reggelekre ébredhettünk, a leghidegebb szerdáról csütörtökre virradó éjszaka volt, mikor nagy területen csökkent -3, -4 fokig a hőmérséklet (6. ábra). A legmelegebb órákban pedig a múlt pénteki hidegebb nap kivételével jellemzően 5-10 fokot mérhettünk.

Az őszi vetések jellemzően jó állapotban várják a telet. A repce már november elejére igen megerősödött (7. ábra), de az ősz végére a kalászosok is bokros állapotba kerültek.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kecskemét és Miskolc körüli területre vonatkozó agrogramokon* (8. és 9. ábra). Augusztus utolsó dekádjában több hullámban jelentős csapadék hullott, így az őszi káposztarepce vetése a történelmi aszály után már kellően nedves talajba történhetett. A csapadékos idő szeptemberben is folytatódott, így a repce szépen kelt és gyorsan fejlődött. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző száraz idő és optimális nedvességtartalmú talaj kedvező körülményeket teremtett. A hónap közepétől a talaj felső rétege egyre jobban kiszáradt, nehezítve ezzel a kelést. A november első hetében érkezett csapadékra igen nagy szükség volt az egyenetlenül kelt táblák egységesedéséhez, és a hónap további részében valamint december elején érkezett esők hatására az állományok megerősödve várják a telet. A szeptember elejétől összegzett csapadék jelenleg az ország nagyobb részén az optimális körül vagy kevéssel a fölött jár, a Kisalföldön vannak területek ahol jelentősen kevesebb esett ennél. A szokásosnál kissé enyhébb ősz hatására az összegzett hőösszeg pedig számottevően meghaladja az optimális értéket.

A hét további részében csapadékos, eleinte enyhe időre van kilátás, majd hétfőtől a hideg is megérkezik. Pénteken és szombaton esőre számíthatunk, majd vasárnap az ország északi felén nyugat felől egyre többfelé havas esőbe majd havazásba vált át az eső, így hétfő reggelre főként a Bakonyban és az északkeleti országrészben néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Összességében 20-40 mm csapadék valószínű hétfő délig, de helyenként ennél több is eshet. Így többfelé telítetté válik majd a talajok felső egy méteres rétege, és az Alföld és a Kisalföld területén is bőven jut majd az alsóbb rétegekbe is a nedvességből. Péntek hajnalban még többfelé várhatók gyenge fagyok, de napközben intenzív melegedés kezdődik, és a déli országrészben az esős idő ellenére is 10 fok fölé emelkedik estére a hőmérséklet, ami szombat hajnalban sem esik vissza számottevően. Az enyhe idő vasárnap reggelig folytatódik, akkor északnyugat felől csökkenni kezd a hőmérséklet, és az északi tájakon napközben is csak kevéssel fagypont fölötti értékek várhatók. Hétfőn reggel már sokfelé lesz fagy, és napközben sem melegszik számottevő mértékben a levegő, majd kedden és szerdán reggelente már -3, -8 fokig hűl le a levegő, de a hóval borított területeken ennél több fokkal is hidegebb lehet.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2022. december 8.

* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2022. december 7-ig (mm)


2. ábra
Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2022. november 30-ig (mm)


3. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső fél méteres rétegében 2022. december 6-án (%)


4. ábra
Vízhiány a telítettséghez képest a talaj felső egy méteres rétegében 2022. december 6-án (mm)


5. ábra
Az elmúlt 5 nap átlaghőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól 2022. december 7-én (Celsius fok)


6. ábra
Minimum hőmérsékletek 2022. december 8-án (Celsius fok)


7. ábra
Repce Köröm község (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) térségében 2022. november 15-én
(fotó: Kovács Attila)


8. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2022. december 7-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


9. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2022. december 7-ig (részletes magyarázat a szövegben)