2024. december 4. szerda
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2024. április 25. 14:08

Egyre melegebb és szárazabb idő gyorsítja ismét a növények fejlődését

Az elmúlt tíz nap hűvös időjárása visszavetette a vegetáció idő előtti, rendkívül gyors fejlődését, ami a megelőző időszakot jellemezte. A csapadék igen jót tett a csírázó vagy éppen kisorolt napraforgónak és kukoricának, de az őszi vetéseknek is nagy szüksége volt az esőre azzal együtt is, hogy a gyakran nedves állományokban a gombás megbetegedések is kedvező körülményeket találtak. A hétvégén ismét változik időjárásunk jellege, az előttünk álló egy hétben visszatér a száraz, az ilyenkor szokásosnál több fokkal melegebb idő, előtte azonban péntek hajnalban – reméljük az idén utoljára - még előfordulhatnak gyenge fagyok.

Múlt kedd óta hűvös, gyakran csapadékos időben volt részünk. Minden nap esett valahol az országban, gyakran voltak kisebb-nagyobb záporok, akár jégdara záporok, egy-egy zivatar is előfordult, a múlt kedden és e hét keddről szerdára virradó éjszaka pedig országos, áztató eső öntözte a földeket. Így az elmúlt tíz napban országszerte több esett az ilyenkor szokásosnál, az északi országrészben és a Tiszántúlon nagy területen 30-50 mm közötti mennyiség hullott, de az ország többi részén is 10-25 mm-t mérhettünk (1. ábra). Csökkent a csapadékhiány, az elmúlt 30 nap csapadékösszege főként a Dunántúl délkeleti és az Alföld déli részén mutat negatív eltérést (2. ábra). A talajok nedvességellátottsága jelentősen javult a tíz nappal ezelőtti állapothoz képest. A felszín közeli talajréteg az északi, a nyugati és a keleti országrészekben helyenként telítődött, a déli országrész középső tájain tartalmaz csak kevés nedvességet (3. ábra). A középső talajrétegbe is jutott a nedvességből, a 20-50 cm-es réteg vízellátottsága országszerte megfelelő (4. ábra), 50-100 cm-en pedig továbbra is telítettek a talajok.
A hőmérséklet 3-6 fokkal alakult alacsonyabban az ilyenkor szokásosnál. A napi középhőmérséklet jellemzően 6 és 10 fok közöttinek adódott (5. ábra). Éjszakánként a borult, csapadékos időszakok kivételével jellemzően 5 fok alá hűlt a levegő, talajmenti fagyok többször, többfelé előfordultak, de néhol két méteres magasságban is fagypont alá esett a hőmérséklet. Napközben csak ritkán és kevés helyen melegedett 15 fok fölé a levegő, de főként a Dunántúlon többször a 10 fokot sem érte el a maximumhőmérséklet. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet jelenleg 10-13 fok között alakul.

Az őszi vetések két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál. Az Alföld északi részén a téli belvízfoltokban az őszi vetések kipusztultak. A kalászosok intenzíven növekednek, egyre többfelé a kalászhányás fázisában járnak (6. ábra), az őszi káposztarepce pedig virágzik, de már a virágzás végén jár, többfelé meglehetősen ritkásak az állományok (7. ábra). A hűvösebbre fordult időjárás jól jött, mert nem rövidültek tovább a tavaszi fenológiai fázisok a szokatlan meleg miatt. A lehűléssel érkezett csapadékra főként a csírázó, éppen kisoroló napraforgónak és kukoricának volt égető szüksége (8., 9. ábra), a magágy készítése és a vetés sokfelé igen száraz talajba történt.  
A gyümölcsfák már elvirágzottak, a terméskezdeményeket és a növekvő termést a nagyszámú kártevő mellett gyenge éjszakai fagyok veszélyeztették. A már virágzó akác (10. ábra) számára nem jött jól a hűvös, gyakran csapadékos idő, ami a beporzást hátráltatta.

Az elmúlt napokban gyakran volt nedves a növények levélének felülete (11. ábra), ami a gombás megbetegedések miatt kedvezőtlen. A párás időszakok hossza is magasan alakult.  

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeink a március legvégére - április első felére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke meglehetősen magas a korán érkezett tavasz, majd hirtelen nyár hatására. Az anomália térkép az ország egész területén az átlagosnál sokkal fejlettebb vegetációt mutat, az elszórt kis vörös foltok a vetésforgó miatt alakulnak ki és az idén még bevetetlen táblákat jelölik.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg - bár még nagyon a kukorica szezon elején járunk - jelenleg többnyire 110 és 135 foknap között alakul. Ez az érték jóval magasabb tavalyi évinél és a sokéves átlagnál azzal együtt is, hogy az elmúlt bő egy hétben megtorpant a hőösszeg növekedésének korábban igen gyors üteme.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Győr körüli területre vonatkozó agrogramokon* (12. ábra). Augusztus legvégén az ország nagyobb részén jelentős csapadék hullott, az akkor elvetett őszi káposztarepce így szépen ki tudott kelni. Ez után száraz időszak következett, a később a földbe került magok csak nagyon lassan indultak fejlődésnek. Újabb jelentős csapadék csak szeptember 24-25-én érkezett, mely már szinte életmentő volt a repce számára. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző többnyire száraz idő és nem túl száraz talaj kedvező körülményeket teremtett. Október utolsó dekádjától kimondottan csapadékosra fordult az idő, és bár az Alföldön kevesebb esett, mint a Dunántúlon és az északi tájakon, az esős, ugyanakkor enyhe időjárás országszerte igen kedvező feltételeket teremtett a korai fejlődéshez. November közepétől egyre nőtt a belvizes területek kiterjedése, kezdetben az Alföldön, majd másfelé is. A csapadékos idő egész novemberben és december első felében is folytatódott, de a belvízfoltok ezután sem csökkentek, a tartós vízborítás pedig nem tett jót a kultúráknak. December második felében a Dunántúl északi felében esett nagy mennyiségű csapadék, másfelé a korábbiakhoz képest szárazabb idő következett. Januárban és februárban csapadékosabb és száraz időszakok váltakoztak, de összességében jóval kevesebb esett, mint az előző hónapokban, nagy területen az átlagnál is kevesebb, de a belvízfoltok kiterjedése csak lassan csökkent, és a vetések tavaszra ezekben jórészt ki is pusztultak. Hó alig érkezett a télen, így tartós hóréteg sem alakult ki. Márciusban és április első felében nagyobb csapadék csak a nyugati, délnyugati országrészben fordult elő, az Alföld alig kapott esőt, így a talaj fölső rétege egyre többfelé teljesen kiszáradt. Április közepén fordult csapadékosabbra az idő, és a hónap harmadik dekádjában az Alföldön is többször megáztak a földek. A szeptember elejétől összegzett csapadék jelenleg a Dunántúlon és az északi országrészben 120-140 mm-rel meghaladja az optimális értéket, míg az Alföldön nagyjából megegyezik azzal. A többlet azonban még az őszi és téli nagy esők miatt alakult ki, a csapadék időbeli eloszlása nagyon egyenetlen, a tavasz első felében jelentős a hiány alakult ki.
A hőösszeg a tenyészidőszak kezdete óta jóval az optimális értékek fölött alakul a rekordmeleg ősz és szintén enyhe tél hatására. Január második hetében érkezett csak igazi hideg levegő hazánkba, de az is csak -10 Celsius fok körüli éjszakai fagyokat okozott, február elején pedig beköszöntött a tavasz, gyakran áprilist idéző hőmérsékletek voltak jellemzőek a hónap során. Március is melegebbet hozott az ideálisnál, a hónap legvégén pár napig és április első felében is többször már nyárias hőmérsékletek fordultak elő. Az április közepén érkezett hűvösebb időjárás hatására lelassult a növények fejlődése. A hőösszeg jelenleg csaknem kétszerese az ideálisnak, a növények fejlődési állapota hetekkel megelőzi a szokásosat, a repce virágzása már április legelején elkezdődött.

Kukoricára vonatkozó agrogramot Miskolc térségére vonatkozóan mutatunk be (10. ábra). Az idén a meleg tél-végi, kora tavaszi időjárás miatt a szokásosnál hamarabb érte el a talajhőmérséklet a 10 fokos küszöbértéket, ezért a kukorica vetése időben elkezdődhetett. A talaj felszínközeli része azonban főként az Alföldön és a Dunántúl keleti felén rendkívül száraz volt egészen április közepéig, így a magágy előkészítése és a vetés sokfelé poros, igen száraz talajba történt. Április közepén fordult csapadékosra az időjárás, de az Alföldön csak a hónap harmadik dekádjában esett számottevő mennyiség. Így a korai fejlődéshez már biztosított a kellő mennyiségű nedvesség.  

A folytatásban ismét visszatér a meleg, száraz idő. Csütörtökön és pénteken még előfordulhatnak gyenge záporok, majd a jövő keddig országszerte száraz időre van kilátás, és csak a jövő hét közepétől várható ismét szórványos esők, záporok megjelenése. A talajok száradását a sok napsütés mellett napközben gyakran feltámadó élénk szél is elősegíti majd. Pénteken még hideg lesz a hajnal, a fagyzugos helyeken gyenge fagyokra is számítani kell, szombattól viszont jelentősen melegszik az idő, megszűnik a fagyveszély, napközben pedig nagy területen melegszik 20, a jövő hét első felében 25 fok fölé a levegő. A hőösszeg ismét gyors növekedésnek indul.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Nonprofit Zrt. az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer a HungaroMet mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2024. április 25.

* Az őszi vetésű kalászosok és az őszi káposztarepce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra
10 napos csapadékösszeg 2024. április 24-ig (mm)


2. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2024. április 24-ig (mm)


3. ábra
Talajnedvesség a talaj felső 20 centiméteres rétegében a növények számára hasznosítható
vízmennyiség arányában 2024. április 24-én (%)


4. ábra
Talajnedvesség a talaj felső fél méteres rétegében a növények számára hasznosítható
vízmennyiség arányában 2024. április 24-én (%)


5. ábra
5 napos átlaghőmérséklet 2024. április 24-ig (Celsius fok)


6. ábra
Őszi kalászos Miskolc térségében 2024. április 23-án (fotó: Kovács Attila)


7. ábra
Virágzás végén járó repce Miskolc térségében 2024. április 23-án (fotó: Kovács Attila)


8. ábra
Szikleveles napraforgó Miskolc térségében 2024. április 23-án (fotó: Kovács Attila)


9. ábra
Három leveles kukorica Miskolc térségében 2024. április 23-án (fotó: Kovács Attila)


10. ábra
Részben még bimbós akác Miskolc térségében 2024. április 23-án (fotó: Kovács Attila)


11. ábra
Számított (becsült érték) levélnedvesség-tartam (az az időtartam, amíg csapadékhullás következtében vizes a vegetáció levele) a 2024. április 25. 8 órát megelőző 48 órában lágyszárú növényekre (óra)


12. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Győr térségére 2024. április 24-ig (részletes magyarázat a szövegben)


13. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2024. április 24-ig (részletes magyarázat a szövegben)