2024. december 4. szerda
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2024. május 2. 14:21

Záporok öntöznek

A hétvége óta tartó meleg időjárás kedvezően hatott az éppen kisorolt kukorica és napraforgó állományok gyors növekedéséhez. A megelőző csapadékos időszak után a talajban még megfelelő mennyiségű nedvességet találnak a növények az optimális fejlődéshez, bár gyorsan száradni kezdett a talaj. Az előttünk álló időszakban azonban ismét nő a csapadékhajlam, záporok öntöznek előbb az ország délnyugati, majd vasárnap főként az északi felén.

A mögöttünk álló egy hétben nagyrészt száraz, többnyire napos időjárás volt a jellemző hazánkban. A múlt csütörtökön, pénteken és szombaton kevés helyen előfordultak még gyenge záporok, majd országszerte száraz napok következtek, és csak szerda estétől eredt el néhol ismét az eső. Összességében azonban az ország túlnyomó részén 1 mm alatt alakult az elmúlt egy hét csapadékösszege. Áprilisban az ország jelentős részén 30 és 60 mm közötti csapadék hullott, ennél kevesebb az Alföld egyes részein és a Dunántúl keleti tájain esett (1. ábra). Ez az északi, északnyugati országrészben meghaladja a sokéves átlagot, a Dunántúl délkeleti tájain és az Alföld túlnyomó részén azonban 10-20 mm-rel kevesebb annál (2. ábra).  A február eleje óta lehullott csapadékmennyiség pedig hazánk délkeleti felén 30-60 mm-es hiányt mutat az ilyenkor szokásos mennyiséghez képest, és csak a nyugati és északi határszélen fordul elő csapadéktöbblet (3. ábra).
A talaj felső fél méteres rétege sokat száradt az elmúlt egy hét során, a felszínközeli néhány centiméter ismét teljesen kiszáradt. Kritikusan száraz felső 20 cm-es talajréteg a déli országrész középső tájain található, míg máshol egyelőre kielégítő a talaj felső 20 illetve 50 cm-es rétegének nedvességtartalma (4., 5. ábra). A fél méternél mélyebb réteg továbbra is bőven tartalmaz nedvességet.
A hőmérséklet gyorsan emelkedésnek indult a múlt hét második felében. Pénteken volt az utolsó fagyos hajnal, amikor a Duna-Tisza közén és északkeleten még többfelé 0 fok alá hűlt a levegő. A maximumok vasárnap óta jellemzően 25 fok körül alakulnak (6. ábra), a napi középhőmérséklet pedig 15 és 20 fok közöttinek adódik. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet is 15 fok fölé emelkedett a hét elejére.   

Az őszi vetések két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál. A kalászosok intenzíven növekednek, már a kalászhányás fázisában járnak. Az őszi káposztarepce elvirágzott vagy a virágzás végén jár, a becőképződés a jellemző, többfelé meglehetősen ritkásak az állományok. A frissen kisorolt napraforgó és kukorica intenzíven fejlődik a múlt heti csapadék, és az utána érkezett meleg idő hatására, ugyanakkor az időjárás a gyomok növekedését is segítette (7. ábra).
A gyümölcsfák már elvirágzottak, a terméskezdeményeket és a növekvő termést a nagyszámú kártevő mellett a múlt héten még többször veszélyeztették gyenge éjszakai fagyok.
Az akác már az északi területeken, így Miskolc térségében is virágzik, csaknem egy hónappal korábban, mint 2023-ban, amikor fagykár is érte a növényeket. A fákon sok a virág, a napos, meleg, de nem forró idő kedvező a hordásra. A méhcsaládok a korai tavaszban is kellően meg tudtak erősödni, már január végén a mogyoróról hordták a virágport az enyhe napokon. Délen már elvirágzott, vagy a virágzás végén jár az egyik legfontosabb mézelő növényünk. Békésben nagyon sok volt a virág a fákon, de éppen a hűvös időszakra esett a dandárvirágzás,  Nógrádban pedig többfelé elfagyott a virág.

Az elmúlt öt napban jellemzően teljesen száraz volt a növények levélfelülete, így ez a gombás megbetegedések szempontjából igen kedvező időszak volt. A párás időszakok hossza is alacsonyan alakult, az időszak 10-20%-át sem tette ki.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeink az április második felére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke meglehetősen magas a korán érkezett tavasz hatására, és az évszaknak megfelelő növekedés jellemzi. Az anomália térkép az ország egész területén továbbra is az átlagosnál sokkal fejlettebb vegetációt mutat, az elszórt kis vörös foltok a vetésforgó miatt alakulnak ki, és az idén nyári növényekkel bevetett táblákat jelölik, ahol még épphogy kikeltek a növények (8. ábra).

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg ismét gyors növekedésnek indult, jelenleg többnyire 145 és 180 foknap között alakul. Ez az érték jóval magasabb tavalyi évinél és a sokéves átlagnál azzal együtt is, hogy április közepén másfél hétre megtorpant a hőösszeg növekedésének korábban igen gyors üteme.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Miskolc körüli területre vonatkozó agrogramokon* (9. ábra). Augusztus legvégén az ország nagyobb részén jelentős csapadék hullott, az akkor elvetett őszi káposztarepce így szépen ki tudott kelni. Ez után száraz időszak következett, a később a földbe került magok csak nagyon lassan indultak fejlődésnek. Újabb jelentős csapadék csak szeptember 24-25-én érkezett, mely már szinte életmentő volt a repce számára. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző többnyire száraz idő és nem túl száraz talaj kedvező körülményeket teremtett. Október utolsó dekádjától kimondottan csapadékosra fordult az idő, és bár az Alföldön kevesebb esett, mint a Dunántúlon és az északi tájakon, az esős, ugyanakkor enyhe időjárás országszerte igen kedvező feltételeket teremtett a korai fejlődéshez. November közepétől egyre nőtt a belvizes területek kiterjedése, kezdetben az Alföldön, majd másfelé is. A csapadékos idő egész novemberben és december első felében is folytatódott, de a belvízfoltok ezután sem csökkentek, a tartós vízborítás pedig nem tett jót a kultúráknak. December második felében a Dunántúl északi felében esett nagy mennyiségű csapadék, másfelé a korábbiakhoz képest szárazabb idő következett. Januárban és februárban csapadékosabb és száraz időszakok váltakoztak, de összességében jóval kevesebb esett, mint az előző hónapokban, nagy területen az átlagnál is kevesebb, de a belvízfoltok kiterjedése csak lassan csökkent, és a vetések tavaszra ezekben jórészt ki is pusztultak. Hó alig érkezett a télen, így tartós hóréteg sem alakult ki. Márciusban és április első felében nagyobb csapadék csak a nyugati, délnyugati országrészben fordult elő, az Alföld alig kapott esőt, így a talaj fölső rétege egyre többfelé teljesen kiszáradt. Április közepén fordult csapadékosabbra az idő, és a hónap harmadik dekádjában az Alföldön is többször megáztak a földek. A szeptember elejétől összegzett csapadék jelenleg a Dunántúlon és az északi országrészben 100-130 mm-rel meghaladja az optimális értéket, míg az Alföldön nagyjából megegyezik azzal. A többlet azonban még az őszi és téli nagy esők miatt alakult ki, a csapadék időbeli eloszlása nagyon egyenetlen, a tavasz első felében jelentős hiány alakult ki.
A hőösszeg a tenyészidőszak kezdete óta jóval az optimális értékek fölött alakul a rekordmeleg ősz és szintén enyhe tél hatására. Január második hetében érkezett csak igazi hideg levegő hazánkba, de az is csak -10 Celsius fok körüli éjszakai fagyokat okozott, február elején pedig beköszöntött a tavasz, gyakran áprilist idéző hőmérsékletek voltak jellemzőek a hónap során. Március is melegebbet hozott az ideálisnál, a hónap legvégén pár napig és április első felében is többször már nyárias hőmérsékletek fordultak elő. Az április közepén érkezett hűvösebb időjárás hatására átmenetileg lelassult a növények fejlődése. A hőösszeg jelenleg csaknem kétszerese az ideálisnak, a növények fejlődési állapota hetekkel megelőzi a szokásosat, a repce virágzása már április legelején elkezdődött, és a hónap végére be is fejeződött.

Kukoricára vonatkozó agrogramot Kaposvár térségére vonatkozóan mutatunk be (10. ábra). Az idén a meleg tél-végi, kora tavaszi időjárás miatt a szokásosnál hamarabb érte el a talajnedvesség a 10 fokos küszöbértéket, ezért a kukorica vetése is korán elkezdődhetett. A talaj felszínközeli része azonban főként az Alföldön és a Dunántúl keleti felén rendkívül száraz volt egészen április közepéig, így a magágy előkészítése és a vetés sokfelé poros, igen száraz talajba történt. Április közepén fordult csapadékosra, az időjárás, de az Alföldön csak a hónap harmadig dekádjában esett számottevő mennyiség, így a korai fejlődéshez már biztosított volt a kellő mennyiségű nedvesség. Az első hónapban lehullott csapadék mennyisége azonban az északnyugati országrész kivételével csak fele-harmada az optimálisnak.
Az április eleji meleg után a hónap közepén tartósan lehűlt az idő, majd a hónap végén visszatért a meleg. A hőösszeg jelenleg országszerte kissé meghaladja az optimális értéket.

A folytatásban változékonyabbra fordul az idő, növekszik a csapadékhajlam, elsősorban záporos jellegű csapadékra van kilátás. Csütörtökön és pénteken főként az ország délnyugati felén kell ismétlődő záporokra, zivatarokra számítani, melyekből helyenként nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat, majd szombaton átmenetileg csökken a csapadék valószínűsége, vasárnap pedig az északi országrészben várhatók nagyobb számban záporok, zivatarok. A záporos időjárás a jövő hét első felében is folytatódik. Összességében az előttünk álló egy hétben a Dunántúlon várható nagyobb mennyiségű csapadék, arrafelé területi átlagban is 10-30 mm, míg a Tiszántúlon többfelé alig fog esni, és tovább szárad a talaj. A hőmérséklet nem változik számottevően, jellemzően marad a kora nyárias meleg idő 25 fok körüli csúcsértékekkel, de a tartósabban csapadékos délnyugati tájakon pénteken 20 fok alatt maradnak a maximumok.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Nonprofit Zrt. az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer a HungaroMet mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2024. május 2.

* Az őszi vetésű kalászosok és az őszi káposztarepce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra
30 napos csapadékösszeg 2024. április 30-ig (mm)


2. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2024. április 30-ig (mm)


3. ábra
A 90 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2024. április 30-ig (mm)


4. ábra
Talajnedvesség a talaj felső 20 centiméteres rétegében a növények számára hasznosítható
vízmennyiség arányában 2024. május 1-én (%)


5. ábra
Talajnedvesség a talaj felső fél méteres rétegében a növények számára hasznosítható
vízmennyiség arányában 2024. május 1-én (%)


6. ábra
Maximum hőmérsékletek 2024. április 30-án (Celsius fok)


7. ábra
Meglehetősen gyomos kukoricatábla Miskolc térségében 2024. április 30-án (fotó: Kovács Attila)


8. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index eltérése a sokéves átlagtól a 2024. április 14. és 29. közötti időszakban


9. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2024. május 1-ig (részletes magyarázat a szövegben)


10. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2024. május 1-ig (részletes magyarázat a szövegben)