2024. március 29. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2022. augusztus 24. 17:00

2022. augusztusi nemzetközi agrometeorológiai helyzetkép termésbecslésekkel

A mezőgazdasági termelést, így a világpiaci árakat az időjárás világszerte alapvetően befolyásolja. Az alábbiakban a nagyobb termőterületeken bekövetkezett jelentősebb időjárási folyamatokat és azok mezőgazdaságra gyakorolt hatását foglaljuk össze, valamint néhány főbb növényre vonatkozó termésbecslést mutatunk be.

A műholdas méréseken alapuló legfrissebb globális VHI index térkép (1. ábra) alapján a természetes és a kultúrnövényzet nincs jó állapotban (vörös területek) többek között Európa nyugati és középső vidékén, valamint nagy területen Brazíliában és Argentínában. Jelentősebb, vegetációs időszakban lévő aszállyal sújtott területeket az ASI nevű műholdas index ebben az időszakban is inkább csak Afrika középső részén mutat, pedig amint majd látni fogjuk, ettől sokkal nagyobb területen van súlyos aszály a Földön (2. ábra). A júliusi csapadékösszeg hatalmas különbségeket mutat bolygónkon (3. ábra), az anomália globális térképén pedig a csapadékhiány a jellemző, különösen Európában, Brazíliában, Texasban és Afrika középső részein, de a különbségek akár még országon belül is igen nagyok (4. ábra).

Európa

A 2022. július 1. és augusztus 15. közötti időszakban a rendkívül forró és száraz körülmények folytatódtak Európa legnagyobb részén (5. ábra). Ez a mezőgazdaságot és a nyári növényeket nagyon súlyosan érintette. A július végén csúcsosodó hőmérséklet és aszály leginkább Spanyolországot, Franciaországot, Olaszország északi és középső részét, Németország középső vidékeit és Magyarországot érintette, ráadásul éppen a nyári növények virágzásának fenológiai fázisában, így nagyon alacsony terméshozamok alakulnak ki. A víztározókban a legtöbb helyen nincs annyi víz, mint amennyire a növényeknek szüksége lenne. A kukoricát sokfelé lesilózták, mert annyira gyenge termést mutatott. A Benelux államokban, Németország és Lengyelország nyugati részén a magas hőmérséklet és csapadékhiány szintén károsan befolyásolta a nyári növények termésátlagait, de errefelé nem volt annyira kritikus a helyzet, mint a korábban felsorolt területeken. Szlovákia keleti, Románia keleti és déli részén, Bulgáriában, illetve Ukrajna déli területein szintén csapadékhiány volt és ezt súlyosbította a nagyon magas hőmérséklet, így itt is terméskiesés várható. A mérleg másik serpenyőjében viszont a csapadékhiány a kalászosok és a repce aratására kedvező volt a legtöbb országban, így az jól haladt és a minőség sem csökkent. Kivétel ez alól a Balti államok térsége, ahol a túl sok csapadék az aratást hátráltatta, és már a szemfejlődés és érés fázisára is negatívan hatott.

A vizsgált időszakban az átlagosnál melegebb időjárás uralkodott Európa legnagyobb részén, többnyire 2-4 Celsius fokkal haladta meg az átlaghőmérséklet a sokéves átlagot (6. ábra). Ebben az időszakban nagy területen hatnál több forró nap (amikor a maximumhőmérséklet meghaladta a 35 fokot) fordult elő (7. és 8. ábra). Az átlagosnál viszont kissé hűvösebb időjárás jellemezte ezt az időszakot Skandinávia nyugati partvidéki részén, Litvániában, Lettországban, Fehéroroszországban, Ukrajnában és helyenként Törökországban is.

Az átlagosnál szárazabb volt ez az időszak Európa jelentős részén (9. ábra). Az átlagosnál több csapadék csak a kontinens keleti és északi részén, valamint foltokban a Földközi-tenger medencéjében esett.

Franciaország
Rendkívül száraz körülmények jellemezték ezt az időszakot: július elejétől kezdve az összegzett csapadék az ország nagy részén a 20 mm t sem érte el. Két jelentős hőhullám érkezett, július közepén egy tíz napos, majd egy hét napos hőhullám augusztus elején. A forró napok száma több mint duplája volt a sokéves átlagnak. A nyári növények nagyon megsínylették ezeket a mostoha körülményeket. A kukorica és a napraforgó éppen a virágzás időszakában kapta az aszályt és a forróságot, ami visszafordíthatatlan károkat okozott. Az öntözési korlátozások július közepe óta élnek és a mezőgazdasági területek közel 70%-át érintik. A termésbecslések minden nyári növényre jelentősen csökkentek. A kalászosok és a repce aratása nagyon simán befejeződött a száraz körülményeknek köszönhetően, a terméseredmények jó minőséget és a várakozásoknál magasabb hozamokat mutattak.

Németország
A száraz körülmények három  intenzív, de viszonylag rövid hőhullámmal kombinálva alapvetően határozzák meg a nyári növények termésátlagait. A kukorica virágzásakor bekövetkezett hőhullám jelentősen csökkentette a terméskilátásokat több német tartományban. Csapadékhiány jellemző az ország döntő részére, de különösen a középső és a keleti területekre. A kukorica, a burgonya és a cukorrépa terméskilátásai is jelentősen csökkentek. A kalászosok és a repce aratása befejeződött, a termésátlagok átlag fölötti terméshozamot mutatnak nemzeti szinten, de nagyok a területi különbségek az ország különböző részei között.

Lengyelország
Júliusban jóval kevesebb eső hullott az átlagnál, így a talaj nagyon sokat veszített a nedvességtartalmából, különösen a nyugati területeken, majd augusztus első fele már az egész országban nagyon száraz volt. Az őszi vetések aratása július második felében kezdődött és szinte zavartalanul haladt, csak néhány helyen és néhány napra hátráltatta csapadék az aratást. A termésátlagok a déli és középső részekről átlag fölötti hozamokat mutatnak jó minőséggel párosulva, kivétel ez alól a gyengébb talajokon vetett tavaszi árpa, amely a vegetációs időszak korábbi szakaszában csapadékhiánytól szenvedett. A nyugati területek kivételével a nyári növények szempontjából az agrometeorológiai körülmények általában kedvezőek voltak a vizsgált időszakban, a napraforgó, a burgonya és a cukorrépa általában jó kondícióban van, de a további optimális fejlődéshez újabb csapadékra van szükség.

Spanyolország és Portugália
A vizsgált időszakban az időjárás a Pireneusi-félszigeten forró és száraz volt. Spanyolországban az öntözéshez használt víztározók szintje extrém alacsony, emiatt a nyári növények öntözését korlátozták. A félsziget déli részén az öntözött kukorica sokat szenvedett a hőségtől, mert a legmelegebb napok csúcshőmérséklete többször a 40 fokot is elérte. A kukorica egyébként 10-15 nappal előrébb jár a fejlődésben, a lerövidült fenológiai fázisok viszont terméshozam csökkenést jelentenek. A napraforgó, amit általában nem vagy csak részben öntöznek, szintén szenvedett a hőségtől és az aszálytól, különösen Spanyolországban.

Olaszország
Az aszályos és forró körülmények tovább folytatódtak. Az ország északi részein a víztározók szintje történelmi rekordot jelentően alacsony, több tartományban nem áll rendelkezésre az öntözéshez víz. A gazdák errefelé is sokfelé lesilózták a kukoricát. Nagyon alacsonyak a nyári növények termés kilátásai, a kukorica és a napraforgó mellett a szója és a cukorrépa is keveset terem az idén.

Ukrajna
Az ország közép-nyugati és keleti tájain a nyári növények fejlődését segítette a kedvező talajnedvesség, a hőhullámok sem rontották a terméskilátásokat a virágzás és a szemfejlődés  kezdeti időszakában. A viszonylag kedvező körülmények így jó termés kialakulását vetítik előre. Ugyanakkor a déli részeken folytatódott a szárazság, mely különösen a kukoricát és a napraforgót érintette. Az őszi vetések betakarítása még jelenleg is tart, a terméshozamok nagyjából az előrejelzett szintnek megfelelően alakulnak.

Oroszország
Agrometeorológiai szempontból kedvező időjárás jellemezte a vizsgált időszakot Oroszország európai termővidékein. Júliusban az átlagosnak megfelelően alakult a hőmérséklet, jelentős csapadék hullott (különösen a déli részeken). Az optimális talajnedvesség és a hőhullámok hiánya miatt jó kondícióban van a kukorica, a virágzáskor is megfelelő nedvesség állt a növény rendelkezésére. A kalászosok betakarítása jelenleg is tart, a terméshozamok jóval átlag fölötti értékeket mutatnak, ugyanakkor a júliusi csapadék a minőségen ronthatott. Az USDA az idei napraforgó termést 17 millió tonnára becsli, mely 9%-kal több a tavalyinál, a termésátlag 1,75 t/ha körül várható, ez 8%-os növekedés az előző évihez képest.

Fehéroroszország
A kalászosok aratása július végén kezdődött és jól halad, bár időnként csapadék hátráltatja a betakarítást. A talajnedvesség kedvező a nyári növények számára, az augusztusi meleg felgyorsította a kukorica fejlődését, jelenleg átlag körüli vagy átlag fölötti a zöldtömeg mennyisége. A kukoricaára vonatkozó terméshozam előrejelzések emelkedtek.

Az Európa nagy részét jellemző rendkívüli szárazság és forró időjárás tovább csökkentette a nyári növények termés kilátásait (10-17. ábra). EU szinten a legnagyobb mértékben a kukorica, a napraforgó és a szója termés kilátásai csökkentek. A száraz időjárás viszont segített a kalászosok és a repce aratásában, így ezen növények termésátlagai valamelyest javultak. Az EU előrejelzéséhez összehasonlításként hozzátesszük, hogy hazánkban az Agrárminisztérium adatai szerint, a betakarítás után a búza országos terméshozama 4,2 t/ha, az őszi árpáé 4,5 t/ha, a repcéé pedig 2,2 t/ha.

Amerikai Egyesült Államok
Augusztusban a kukorica övezet nyugati részén száraz időjárás csökkentette a szemfejlődés fázisában járó kukorica és szója nedvesség tartalékait. Keletebbre lokális felhőszakadások alakultak ki a Felső-Mississippi, illetve a Nagy Tavak vidékén. Délkeleten is kiterjedt záporok öntözték a legelőket, valamint a még érés előtt álló nyári növényeket, a leghevesebb esők a Karibi-öböl part menti régiójában alakultak ki, köztük Florida nyugati partjainál. Ugyanakkor a Síkság területén forró, többnyire a száraz időjárás folytatódott, melyet egyaránt megsínylenek a legelők, és a nyári növények, köztük a gyapot és a cirok is. A Síkság északi tájain a szárazsággal járó hőség egyelőre kedvező feltételeket teremtett a zab éréséhez és aratásához. Nyugaton a monszunhoz kapcsolódó záporok enyhítettek valamelyest az aszályon, néhol lokális villámárvizek is kialakultak, ugyanakkor Kalifornia északi tájaitól egészen a Sziklás hegység északi részéig a forróságban számos bozóttűz pusztított.
A kukorica fő termőterületeinek 28%-át sújtotta aszály augusztus 14-én (18. ábra), napraforgó esetén pedig ez az arány 20%, alig változott június közepe óta. Az országos statisztikák szerint augusztus 14-én a kukorica állományok 57%-a volt jó vagy kiváló állapotban, ami kissé alatta marad a tavaly ilyenkor megfigyelt értéknek, Iowa-ban, a legjelentősebb kukorica termesztő államban azonban ez az arány 66%.

Közép-Ázsia
A tavaszi búza övezet keleti részén záporos, míg déli és nyugati tájain száraz, forró időjárás uralkodott augusztus közepén. Elszórt záporok és zivatarok alakultak ki Kazahsztán északkeleti részétől Szibériáig, melyek lendületet adtak a szemnövekedés fázisában levő tavaszi búza és árpa fejlődésének. Ezzel szemben száraz, igen meleg időjárás jellemezte a nyugati területeket, felgyorsítva ezzel az amúgy többnyire jó állapotú tavaszi búza érését. Délebbre, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Kirgizisztán területén sok napsütés és átlag közeli hőmérséklet kedvez a gyapot fejlődésének.
Kazahsztán idei búzatermése 13 millió tonna körül lehet, mely 10%-kal több mint a tavalyi aszályos évben. A termőterület 12,5 millió ha, a termésátlag 1,04 ha/t.

Kelet-Ázsia
Kína északi részén heves záporok alakultak ki augusztus közepén egy lassan mozgó fronthoz kapcsolódóan. Az Észak-Kínai Alföld nagy részén 50 mm fölötti csapadékot mértek, de a keleti tájain ez a 200 mm-t is meghaladta. Noha helyi áradások is kialakultak, maga a csapadék igen jól jött a nyári gabonák és olajnövények számára, melyek még a késői reproduktív fázisban járnak. A koreai határ mentén, illetve Japán északi részén olyan nagy mennyiség esett, ami már áradásokhoz vezetett és károkat okozott a rizs és egyéb nyári növények állományaiban. Ezzel szemben Kína déli területein hőség és száraz időjárás volt jellemző, a hőmérséklet csúcsértékei meghaladták a 40 fokot, és csak kis mennyiségű csapadék enyhítette a perzselő forróságot. A kedvezőtlen időben hamar aszály alakult ki, és csökkentek a rizs és a többi nyári növény terméskilátásai. Ugyanakkor Kína nyugati részén a száraz, meleg időjárás kedvez a gyapot érési folyamatainak, itt a terméskilátások a tavalyinál jobbnak tűnnek.
A búzatermés becsült értéke 138 millió tonna, ami rekord termést jelent, 1%-kal meghaladja a tavalyi értéket. A becsült hozam is rekord magas, 5,85 tonna hektáronként.    

Dél-Ázsia
Indiában a monszun esők későn mozdultak kelet felé, így helyi áradások alakultak ki a rizs, a gyapot és olajos növények fő termőterületein. Az elmúlt 30 év harmadik legnagyobb csapadékmennyisége hullott az idei monszun időszak során, ami főként a belső termőterületeket sújtotta, és csökkentheti több növény terméshozamát. Az évszaknak megfelelő mennyiség esett a gyapot és olajnövények nyugati termőterületein, míg északkeleten, ideértve Bangladest is, a szokásosnál jóval szárazabb időjárás veti vissza a rizs terméskilátásait.     
A búza termést 103 millió tonnára becsülik, ami 6%-kal elmarad a tavalyi rekord terméstől. A becsült hozam 3,37 tonna hektáronként. A terméscsökkenés egyik okának a kritikus szemnövekedési fázis forró időjárását tartják.

Ausztrália
Augusztusban is folytatódott a csapadékos időjárás a búza fő termőterületein, ami jó terméskilátásokkal kecsegtet. A búza termés mennyiségét ebben a szezonban 33 millió tonnára becslik, ami 9%-kal marad el az előző évi rekordtól, a termésátlag 2,5 t/ha körül valószínű.

Argentína
Az ország középső területeire régóta várt eső érkezett augusztus közepén, ami aktuálisan megnövelte a vegetatív fázisban lévő őszi gabonák alatt a talajnedvességet. A többi termőterületen száraz időjárás volt az uralkodó az ilyenkor szokásosnál kissé alacsonyabb hőmérsékletek mellett, ami károsan hat a növények korai fejlődésére. Az országos statisztikák szerint a kukoricának 94%-át takarították be augusztus 11-re, a búzának és az árpának vetése pedig befejeződött ugyanekkorra.

Brazília
Az ország déli részén hűvös, esős időjárás kedvez a búza és más növények fejlődésének. Paraná államban a másodvetésű kukoricának közel 70%-át takarították be augusztus 8-ig, míg a búzának 65%-a érte már el a virágzás fázisát. A középső és északkeleti mezőgazdasági területeken száraz idő a jellemző, a gyapot betakarítása a szokásosnál jóval előrébb jár.

Mexikó
Az ország déli és északnyugati tájain folytatódott az évszaknak megfelelő csapadékos időjárás, míg északkeleten állandósult a nagy hőséggel járó szárazság.

Kanada
A Kanadai préri területén meleg, többnyire száraz idő gondoskodik a tavaszi gabonák és repce gyors éréséről. Az ország keleti termőterületein az augusztus eleji esőket a hónap közepén szárazabb időjárás követte. A becsült búzatermés 35 millió tonna, ami 62%-kal meghaladja a tavalyi, egyébként igen rossz termést, de 15%-kal az elmúlt öt év termésátlagát is. Nőtt a termőterület nagysága is az elmúlt évhez képest, de jelentősen emelkedett a várható hozam is, amit most 3,5 tonnára becsülnek hektáronként.


Az időjárás az egész világon döntően befolyásolja a mezőgazdasági termelést, különösen a növénytermesztést. A nagy termőterületeken bekövetkező időjárási szélsőségek, vagy azok hiánya pedig a világpiacra, így a magyarországi mezőgazdasági árakra van nagy hatással. Például egy nagy kiterjedésű, jelentős aszály, áradás vagy tavaszi fagy jelentős mértékben hat a termés várható mennyiségére és minőségére. Ezen hosszú távú hatások ismeretében előre föl lehet készülni a világpiac várható alakulására. Ebben a cikkünkben többek között az Európai Bizottság hivatalos értesítőjének (MARS), illetve az USA Mezőgazdasági Minisztériuma kiadványainak (USDA) segítségével foglaljuk össze azokat az aktuális agrometeorológiai információkat a világból, melyek a hazánkban is nagy mennyiségben termesztett kultúrákat érinti.

A legnagyobb termelő országok növénykultúránként, amelyekre érdemes figyelni:

    * búza: EU, Kína, India, USA, Oroszország
    * kukorica: USA, Kína, Brazília, EU, Argentína, Ukrajna, India, Mexikó, Kanada, Indonézia, Dél-Afrika
    * repce: Kanada, Kína, India, EU
    * napraforgó: Oroszország, EU, Ukrajna, Argentína
    * szója: USA, Brazília, Argentína, Chile, India

2022.  augusztus 24.


1. ábra
VHI Index 2022. augusztus második dekádjában (forrás: www.fao.org)
(VHI: Vegetation Health Index - ez egy műholdas mérésekből származtatott komplex index, mely röviden összefoglalva a növényzet egészségi szintjét mutatja: a zöld értékek egészséges, míg a sárga és vörös színek az aszályos növényzetet mutatják. A szürke, kék és rózsaszín területek hiányos adatokat, felhős és havas területeket jelölnek. A sivatagi részek értelmezése hosszabb leírást kíván.)


2. ábra
ASI Index mezőgazdasági kultúrákra 2022. augusztus második dekádjában (forrás: www.fao.org)
(ASI: Agricultural Stress Index - ez egy műholdas mérésekből származtatott index, mely azt mutatja, hogy a mezőgazdasági kultúrákat az aszály milyen mértékben sújtja: a zöldtől a vörösig terjedő színek az aszállyal érintett terület arányát mutatja (a zöld jelenti a 10%-nál kisebb, a vörös pedig a 85%-nál nagyobb értékeket).
A szürke területeken nincs mezőgazdasági kultúra, a kékkel jelölt részeken pedig a növényzet szezonon kívül, nyugalomban van.)


3. ábra
A 2022. július havi csapadékösszeg (mm). (forrás: www.fao.org)


4. ábra
2022. július csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól (%). (forrás: www.fao.org)
(A vörös színű területeken csapadékhiány, a kék színű területeken csapadéktöbblet volt,
a szürke színű területek sivatagok.)


5. ábra
Szélsőséges időjárású területek Európában 2022. július 1. és augusztus 19. között
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(vörös csíkozás: aszály és hőhullám, kék csíkozás: csapadéktöbblet)


6. ábra
A 2022. július 1. és augusztus 15. közötti időszak átlaghőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól
(Celsius fok) (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


7. ábra
A 2022. július 1. és augusztus 15. közötti időszakban előfordult forró (Tmax>=35) napok száma (db)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


8. ábra
A 2022. július 1. és augusztus 15. közötti időszakban előfordult legmagasabb hőmérsékletek
(Celsius fok) (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


9. ábra
A 2022. július 1. és augusztus 15. közötti időszak csapadékmennyisége a sokéves átlag arányában (%)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


10. ábra
Búza termésátlag előrejelzés a 2017-2021-es átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2021-es termésátlag (t/ha), MARS 2022-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2021-es év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


11. ábra
Repce termésátlag előrejelzés a 2017-2021-es átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2021-es termésátlag (t/ha), MARS 2022-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2021-es év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


12. ábra
Őszi árpa termésátlag előrejelzés a 2017-2021-es átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2021-es termésátlag (t/ha), MARS 2022-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2021-es év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


13. ábra
Tavaszi árpa termésátlag előrejelzés a 2017-2021-es átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2021-es termésátlag (t/ha), MARS 2022-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2021-es év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


14. ábra
Kukorica termésátlag előrejelzés a 2017-2021-es átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2021-es termésátlag (t/ha), MARS 2022-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2021-es év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


15. ábra
Napraforgó termésátlag előrejelzés a 2017-2021-es átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2021-es termésátlag (t/ha), MARS 2022-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2021-es év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


16. ábra
Cukorrépa termésátlag előrejelzés a 2017-2021-es átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2021-es termésátlag (t/ha), MARS 2022-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2021-es év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


17. ábra
Burgonya termésátlag előrejelzés a 2017-2021-es átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha), 2021-es termésátlag (t/ha), MARS 2022-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2021-es év százalékában - a térképen a zöld: átlagosnál magasabb, sárga: átlaghoz közeli, narancs: átlagnál alacsonyabb termésátlag)


18. ábra
Az aszállyal sújtott vidékek és a kukorica termőterületeinek összevetése az Egyesült Államokban
2022. augusztus 16-án (forrás: usda.gov)
(vörös csíkozás: aszályos terület, világos zöld terület: kukorica termőterület, sötét zöld terület:
a kukorica fő termőterülete)