2024. október 11. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2024. július 23. 14:06

2024. júliusi nemzetközi agrometeorológiai helyzetkép

A mezőgazdasági termelést, így a világpiaci árakat az időjárás világszerte alapvetően befolyásolja. Az alábbiakban a nagyobb termőterületeken bekövetkezett jelentősebb időjárási folyamatokat és azok mezőgazdaságra gyakorolt hatását foglaljuk össze.

A műholdas méréseken alapuló globális VHI index térkép (1. ábra) alapján a természetes és a kultúrnövényzet főként a déli féltekén van többfelé és nagy területen rossz állapotban (vörös területek) bolygónkon. Jelentősebb, vegetációs időszakban lévő aszállyal sújtott területeket az ASI nevű műholdas index csak kisebb foltokban lát Ausztrália délnyugati és déli partvidékén, Európa keleti és Oroszország déli részén valamint Ázsia és Észak-Amerika keleti felén bár nagy területen, de enyhe aszály jellemző (2. ábra). A becsült májusi csapadékösszegben hatalmas különbségek vannak (3. ábra), a legtöbb eső természetesen a trópusokon hullott, de ebben a hónapban is sok esett például Kanada keleti felén, Skandináviában valamint Szibéria és Kína déli területein. A csapadékanomália globális térképe szerint nagy területen van csapadékhiány, kisebb területen -többlet az átlaghoz képest: kevesebb eső esett a szokásosnál többek között Dél-Amerika jelentős részén, Észak-Amerika nyugati felén, Európa déli és délkeleti országaiban, Oroszország északi részén, és nagy területen Ausztráliában és Afrikában is (4. ábra). 

Európa

A 2024. június 1. és július 13. közötti időszakban Európában többféle időjárási anomália fordult elő, melyek számos országban okoztak problémát a mezőgazdaságban (5. ábra).

A 2024. június 1. és július 13. közötti időszakban jelentős pozitív hőmérsékleti anomália volt az Olaszország, Ausztria, Csehország, Lengyelország „vonaltól” keletre a kontinensen. Ezen az óriási területen a sokéves átlagnál 4-6 fokkal melegebb periódusok fordultak elő. A Fekete-tenger térségében és attól északra, északkeletre Oroszországban az időszak első és utolsó dekádjában a napi maximum hőmérsékletek meghaladták a 35 fokot. Ezzel szemben az ilyenkor szokásosnál 0,5-2 fokkal hűvösebb volt ez az időszak a Brit-szigetek nagy részén, Franciaország északi partvidékén és Belgiumban. (6.,7. ábra)
Jelentős csapadéktöbblet jellemezte az Ibériai-félsziget jelentős részét, Franciaország keleti és Olaszország északi tájait, Svájcot, Németország, Hollandia és Dánia és Lengyelország bizonyos részeit, Dél-Svédországot, a Cseh-Szlovák határvidéket, Fehéroroszország keleti és Oroszország európai részének középső és északkeleti tájait valamint Törökország északkeleti hegyvidéki területeit. Különösen sok csapadék hullott az Alpokban, ahol bizonyos részeken 1991 óta ez volt a legcsapadékosabb nyár eleji időszak, lokális árvizekkel, földcsuszamlásokkal és jégesőkkel.

Ezzel szemben jelentős csapadékhiány jellemezte a Fekete-tenger térségétét és a Mediterrán régió bizonyos részeit, főként Görögországot és Észak-Afrikát. Ezeken a területeken a csapadékösszeg ebben az időszakban többfelé a 10 millimétert sem érte el, a sokéves átlagnál 50-100%-al kevesebb hullott.

Terméskilátások
A becsült várható terméshozamok összességében az öt éves átlag körül, kevéssel a fölött maradtak (9-14. ábra).

Az őszi vetések terméskilátásait negatívan befolyásoló időjárási tényezők jellemzően nem a nyár első felében kezdődtek, hanem már a vegetációs időszak kezdete óta fennállnak. A leginkább érintett területek közé tartozik az Egyesült Királyság, Írország, Franciaország nyugati és északi része, Törökország nyugati része, Olaszország, Románia keleti területe, a Benelux államok, Németország nyugati része és Ciprus. A Brit szigeteken az őszi, téli és tavaszi hónapok jelentős csapadéka vezetett a növények átlag alatti növekedéséhez, amit nem tudtak kiheverni, és most a szemnövekedés fázisában is alacsonyak maradtak a terméskilátások. A csapadékos időjárás folytatódott Hollandiában, Németország nyugati és Franciaország északkeleti részén, ahol az őszi vetésű növények a szezon kezdete óta felázott talajjal küzdenek, amihez a kártevők és kórokozók megnövekedett nyomása is kapcsolódik. A Benelux államokban a nyári növények vetése is sokat késett a telített, sáros talajok miatt, és ezt a lemaradást nem tudták behozni az állományok. Hasonló problémákkal küzdöttek Németország déli és Olaszország északi régiójában is, de ez utóbbi területeken a nyári növények kiheverték a fejlődésben való elmaradást, és átlagos hozamokat mutatnak az előrejelzések. Délkelet-Európa országaiban, Szlovéniától keletre a június és július első fele jelentősen melegebb volt a szokásosnál, és a hőstressz okozott problémákat a nyári növények virágzásakor. Románia keleti részén, Bulgáriában és Görögországban a forrósághoz csapadékhiány is társult, ami még inkább negatívan hatott a nyári növények növekedésére és a terméskilátásokra. Az őszi vetésű gabonákra ezek az időjárási körülmények már nem voltak hatással, addigra ezek már beértek illetve betakarításra kerültek.     

Franciaország 

A hónapok óta állandósult csapadékos időjárás állította kihívások elé a gazdákat. Ezek a kedvezőtlen körülmények az aratás alatt álló őszi vetésű növényeket érintették a legsúlyosabban, azok közül is leginkább az őszi árpát, de a sok csapadék már a nyári növények terméskilátásait is kezdi negatívan befolyásolni.

Németország 

A sokéves átlagnak megfelelő hőmérsékleti és csapadékviszonyok teremtettek kedvező körülményeket a nyári növények fejlődéséhez. Az őszi vetések számára a jó idő sajnos már túl későn érkezett, az elsőként betakarításra került őszi árpa terméseredményei az átlagosnál alacsonyabb hozamokat mutatnak az ország nyugati tájain, míg délen átlag körüli hozamok a jellemzőek.

Lengyelország 

Az idén az aratási munkák hamar elkezdődtek az őszi árpa betakarításával. Az első jelentések szerint a hozamok csak átlag körüliek a szemképződési fázis száraz időjárása miatt. Júniusban és július első felében viszont már bőven volt csapadék, ami a nyári növények szemképződésére már kedvezően hatott.

Románia 

Az őszi kalászosok és a repce érését és betakarítását kedvező időjárási körülmények segítették. Ugyanakkor a kevés csapadék és nagy hőség a virágzás és korai szemképződés fázisában a nyári növények terméskilátásait csökkentették.

Spanyolország és Portugália

Az őszi és tavaszi vetések aratása rendben lezajlott az Ibériai-félszigeten azzal együtt is, hogy időnként esők hátráltatták a munkát. Összességében ezek a növények kedvezően zárták a vegetációs időszakukat, jó hozamok várhatók. A nyári növények fejlődését megfelelő mennyiségű csapadék és viszonylag enyhe hőmérséklet segítette, így ezek hozamát az elmúlt öt év átlagánál magasabbra becsülik.

Olaszország 

Összességében nehéz időjárási körülmények jellemezték az őszi vetések vegetációs időszakát, így az előrejelzések alacsony hozamokat mutatnak, és a nyári növények vetése is kihívásokkal teli volt, amiből mostanra sikerült kilábalniuk.

Ukrajna 

A mérések kezdete óta az egyik legmelegebb időszak volt az idei nyár első fele, ami a déli területeken június közepétől szárazsággal párosult. Ezek a körülmények különösen a déli és keleti területeken hatottak igen negatívan a nyári növények fejlődésére.

Oroszország 

Oroszország európai területének délnyugati részén a forró, száraz időjárás következtében aszály sújtja a növényeket. Az őszi vetések terméskilátásai az átlagos szint alattiak, és a nyári növényeket is negatívan érinti a szárazsággal párosult hőstressz. Az északi és keleti területek tavaszi gabonái jobb képet mutatnak.
Oroszország idei kukorica termését 15 millió tonnára becsülik 6 tonnás hektáronkénti hozam mellett. Ez a termésmennyiség 10%-al elmarad a tavalyitól. A napraforgó kilátásai szintén rosszabbak a tavalyinál, de az előrejelzések szerint az elmúlt öt év átlagánál jobb termésre van kilátás.

Amerikai Egyesült Államok
Július első hetében a Sziklás-hegységtől az Atlanti partvidékig sokfelé és gyakran öntözték záporok a vegetatív fázisból reproduktív fázisba lépő nyári növényeket. A leghevesebb, 50-100 mm-t adó záporok a Síkság középső részétől a Mississippi középső folyásáig fordultak elő valamint a már amúgy is felázott talajú Középnyugati régió északi részén. Ezen kívül a délkeleti államokban és a Síkság északi tájain is kialakultak lokálisan heves zivatarok. Az ezt követő héten pedig a Beryl néven ismertté vált hurikán ért partot Texas partvidékén, majd északkelet felé haladva egészen New Englandig egy viszonylag keskeny sávban heves esőzést okozott. A Kelet-Texasban lehullott 250-350 mm csapadék lokális áradásokat okozott, ugyanakkor az északabbra fekvő államokban a nyári növények számára inkább jól jött a sok csapadék, és nem a pusztító hatás dominált. A Síkság és a Középnyugat északi részén eközben elszórt záporok öntöztek. A hónap első felében a nyugati államokban száraz, forró időjárás uralkodott, ami a nyár derekán elég tipikus arrafelé, de a rekord magas hőmérsékletek az öntözés költségeinek és a bozóttüzek kockázatának növekedéséhez vezettek. Kaliforniában csak a hónap első hetében több ezer hektáron égett a növényzet.
Az őszi kalászosok érése az Egyesült Államokban is hamarabb történt az idén a szokásosnál. Július 14-re a búza állományok 71%-t learatták, ami jelentősen több az elmúlt öt év átlagánál. A kukorica fejlődése is előrébb jár a szokásosnál, és a fő termőterületein a csapadékviszonyok is kedvezően alakultak eddig, mindössze 8%-án uralkodnak aszályos körülmények. Ebből adódóan a jó és kiváló állapotú állományok aránya is meglehetősen magas, a hónap közepén 68% kapott ilyen minősítést. Iowa államban, ami a fő kukorica termelő térség, ez az arány még magasabb, 74%. A szója állományok is hasonlóan jó állapotúak.    

Kanada
Június végén heves záporok, zivatarok okoztak látható nedvesség stresszt a különböző mezőgazdasági kultúrák számára, és tették szükségessé a kórokozók elleni védelem fokozását a Kanadai Préri területén. Július első hetében enyhe, záporos idő tartotta megfelelő, lokálisan bőséges szinten a talajnedvességet a növények fejlődéséhez, majd tovább csökkent a csapadékhajlam, és a hónap második hetében már nagyrészt száraz, meleg időjárás segítette a tavaszi vetések és a legelők gyors növekedését. Hevesebb esők csak lokálisan fordultak elő, a hőmérséklet pedig 2-6 fokkal az átlag fölött alakult. Kanada délkeleti részén is meleg, nagyrészt napos, de záporokkal tarkított idő segítette a kukorica és más nyári növények fejlődését, ugyanakkor a záporok a már érésben lévő őszi búza terméskilátásait rontották.
Kanada idei árpa termését 8,6 millió tonnára becsülik 3,64 tonnás hektáronkénti hozam mellett, ami jelentősen jobb a tavalyi hozamnál. A repce terméskilátásai is jobbak az előző évinél, itt az össztermést 20 millió tonnára, a hozamot pedig 2,27 tonnára várják hektáronként. 

Közép-Ázsia
Kazahsztán északi területeitől Oroszország középső régiójáig a július első hetében uralkodó csapadékos, de hűvös időjárást, ami lassította a tavaszi gabonák fejlődését, a rákövetkező héten már a szokásosnál melegebb, és többnyire száraz idő váltotta. Keletebbre a hónap első felében nagy területi változékonyság mellett közepes és heves záporok öntözték a tavaszi búza és napraforgó földeket, arrafelé is megfelelő mennyiségű nedvesség áll rendelkezésre az optimális fejlődésükhöz. Délen, a gyapot fő termőterületein az évszaknak megfelelően száraz, és egyre forróbb idő kedvezett a virágzás fázisában lévő állományok fejlődésének. Ugyanakkor még délebbre, az Amu Darja és Syr Darja folyók vízválasztójának vidékén, ahol ilyenkor csak kevés csapadék szokott hullani, az idén a szokásos mennyiség négyszerese, 40 mm esett. A jelentős eső jól jött az öntözésre szánt tározók feltöltéséhez, és a még virágzás elején járó gyapot számára, de mikor már teljesen kinyílik a virág, akkor már károsan hat. 

Kelet-Ázsia
Kína déli részén az extrém csapadékos június (800 mm körüli mennyiség) után júliusban szárazabbra fordult az idő. A június második felében sorozatosan érkező felhőszakadások által okozott árvizek jelentős károkhoz vezettek a mezőgazdaságban. Az Észak-Kínai Alföld területén viszont az elmúlt négy-hat hét forró és száraz időjárását csapadékosabb idő váltotta, július első hetében 25-100 mm is lehullott. Az esős idő az északkeleti tartományokra is kiterjedt, segítve a lassan reprodukciós fázisba lépő kukorica és szója állományok fejlődését. A Koreai-félszigeten és Japán déli részén is sok esett a hónap első felében, előbbi területeken áradásokat is okozott a 200 mm körüli mennyiség. Kína nyugati, gyapottermelő területein a június végi forróság után július első hetében az ilyenkor szokásosnál több fokkal hűvösebbre hűlt az idő, így a komoly hőstressz után valamelyest stabilizálódtak az állományok.  

Ausztrália
Az őszi kalászosok és a repce tenyészidőszakának kezdetén száraz időjárás hátráltatta a növények korai fejlődését. Július első felében azonban a búza övezet nagy részére megérkezett a csapadék. Az ismétlődő esők kezdik feltölteni a kiszáradt talajokat, és az őszi búza, árpa valamint repce állományok terméskilátásai egyre javulnak, amit az enyhe tél is segít.  

Argentína
Július első felében csaknem teljesen száraz, napos, ugyanakkor igen hideg időjárás jellemezte Argentína fő mezőgazdasági területeit. A csapadékmentes idő kedvezett a késői nyári növények betakarításának, ugyanakkor a kelésben lévő őszi gabonák korai fejlődését erősen hátráltatja. A hőmérséklet 4-8 fokkal az ilyenkor szokásos értékek alatt alakult, éjszakánként pedig rendszeresek voltak a -5 fok alatti fagyok. Az országos statisztikák szerint július 11-re az őszi búza és az árpa 86%-át vetették el, a kukoricának pedig 80, a gyapotnak 83%-át takarították be.
Argentína 2024/25-ös búza termését 3 tonnás hektáronkénti hozam mellett 18 millió tonnára becsülik. Az előző évhez képest 8%-kal nőtt a vetésterület, és a terméskilátások is jobbak egyelőre.

Brazília
Meleg, az évszaknak megfelelően száraz időjárás gyorsította a kukorica és gyapot száradását, és segítette a betakarítást Brazília középső és északkeleti részének fő termőterületein július első felében. A délebbi területeken eleinte elszórt, gyenge záporok, majd a hónap közepén jelentősebb esők öntözték a vegetatívból reproduktív fázisba lépő búza állományokat. A csapadék arrafelé hideg idővel társult, az ilyenkor szokásosnál 2-8 fokkal alacsonyabb hőmérsékleteket mértek.

Az időjárás az egész világon döntően befolyásolja a mezőgazdasági termelést, különösen a növénytermesztést. A nagy termőterületeken bekövetkező időjárási szélsőségek, vagy azok hiánya pedig a világpiacra, így a magyarországi mezőgazdasági árakra van nagy hatással. Például egy nagy kiterjedésű, jelentős aszály, áradás vagy tavaszi fagy jelentős mértékben hat a termés várható mennyiségére és minőségére. Ezen hosszú távú hatások ismeretében előre föl lehet készülni a világpiac várható alakulására. Ebben a cikkünkben többek között az Európai Bizottság hivatalos értesítőjének (MARS), illetve az USA Mezőgazdasági Minisztériuma kiadványainak (USDA) segítségével foglaljuk össze azokat az aktuális agrometeorológiai információkat a világból, melyek a hazánkban is nagy mennyiségben termesztett kultúrákat érinti.

A legnagyobb termelő országok növénykultúránként, amelyekre érdemes figyelni:

    * búza: EU, Kína, India, USA, Oroszország
    * kukorica: USA, Kína, Brazília, EU, Argentína, Ukrajna, India, Mexikó, Kanada, Indonézia, Dél-Afrika
    * repce: Kanada, Kína, India, EU
    * napraforgó: Oroszország, EU, Ukrajna, Argentína
    * szója: USA, Brazília, Argentína, Chile, India

2024. július 23.


1. ábra
VHI Index 2024. július második dekádjában (forrás: www.fao.org)
(VHI: Vegetation Health Index - ez egy műholdas mérésekből származtatott komplex index, mely röviden összefoglalva a növényzet egészségi szintjét mutatja: a zöld értékek egészséges, míg a sárga és vörös színek az aszályos növényzetet mutatják. A szürke, kék és rózsaszín területek hiányos adatokat, felhős és havas területeket jelölnek. A sivatagi részek értelmezése hosszabb leírást kíván.)


ASI Index mezőgazdasági kultúrákra 2024. július második dekádjában (forrás: www.fao.org)
ASI: Agricultural Stress Index - ez egy műholdas mérésekből származtatott index, mely azt mutatja, hogy a mezőgazdasági kultúrákat az aszály milyen mértékben sújtja: a zöldtől a vörösig terjedő színek az aszállyal érintett terület arányát mutatja (a zöld jelenti a 10%-nál kisebb, a vörös pedig a 85%-nál nagyobb értékeket).
A szürke területeken nincs mezőgazdasági kultúra, a kékkel jelölt részeken pedig a növényzet szezonon kívül, nyugalomban van.


3. ábra
A 2024. június havi becsült csapadékösszeg (mm) (forrás: www.fao.org)


4. ábra
2024. június becsült csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól (%) (forrás: www.fao.org)
(A vörös színű területeken csapadékhiány, a kék színű területeken csapadéktöbblet volt,
a szürke színű területek sivatagok, illetve adathiány volt.)


5. ábra
Szélsőséges időjárású területek Európában 2024. június 1. és július 13. között
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(piros csíkozás: csapadékhiány, kék csíkozás: csapadéktöbblet,
kék pöttyök: alacsony hőmérséklet, narancs pöttyök és körök: magas és rekord magas hőmérséklet


6. ábra
A 2024. június 1. és július 13. közötti időszak középhőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól (Celsius fok)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


7. ábra
A 2024. június 1. és július 13. közötti időszak csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól (%)
(forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)


8. ábra
Búza termésátlag előrejelzés a 2019-2023-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha),
2023-as termésátlag (t/ha), MARS 2024-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2023-as év százalékában, a 2024 júliusi termésbecslés a júniusi becslés százalékában)


9. ábra
Repce termésátlag előrejelzés a 2019-2023-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha),
2023-as termésátlag (t/ha), MARS 2024-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2023-as év százalékában, a 2024 júliusi termésbecslés a júniusi becslés százalékában)


10. ábra
Őszi árpa termésátlag előrejelzés a 2019-2023-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha),
2023-as termésátlag (t/ha), MARS 2024-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2023-as év százalékában, a 2024 júliusi termésbecslés a júniusi becslés százalékában)


11. ábra
Tavaszi árpa termésátlag előrejelzés a 2019-2023-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha),
2023-as termésátlag (t/ha), MARS 2024-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2023-as év százalékában, a 2024 júliusi termésbecslés a júniusi becslés százalékában)


12. ábra
Kukorica termésátlag előrejelzés a 2019-2023-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha),
2023-as termésátlag (t/ha), MARS 2024-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2023-as év százalékában, a 2024 júliusi termésbecslés a júniusi becslés százalékában)


13. ábra
Napraforgó termésátlag előrejelzés a 2019-2023-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha),
2023-as termésátlag (t/ha), MARS 2024-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2023-as év százalékában, a 2024 júliusi termésbecslés a júniusi becslés százalékában)


14. ábra
Cukorrépa termésátlag előrejelzés a 2019-2023-as átlaghoz viszonyítva (forrás: ec.europa.eu/jrc/en/mars)
(az oszlopok balról jobbra a következőket tartalmazzák: ország, 5 éves termésátlag (t/ha),
2023-as termésátlag (t/ha), MARS 2024-es termésátlag előrejelzés (t/ha), a termésátlag előrejelzés az 5 éves átlag százalékában, a termésátlag előrejelzés a 2023-as év százalékában, a 2024 júliusi termésbecslés a júniusi becslés százalékában)