2013 decemberében szokatlanul sok viharciklon alakult ki az észak-atlanti térségben. Viharciklonoknak nevezik azokat a gyorsan fejlődő mérsékelt övi ciklonokat, amelyek rendkívül gyorsan mélyülnek, a nyomáscsökkenés 24 óra alatt meghaladja a 24 hPa értéket. Az idei első pusztító vihar, amely a Xavér nevet kapta, december elején csapott le nyugat-európára. A károk elhárítása még be sem fejeződött, amikor 2013. december 24-én egy újabb ciklon érte el Európa nyugati partvidékét.

A magasnyomású, felhőoszlató ún. anticiklonális időjárási helyzet nyáron sok napsütéssel, száraz idővel jár, télen viszont a Kárpát-medencében gyakran párosul párás, ködös, szürke napokkal. Bár a magasabb légrétegekben enyhe levegő található, a medence alján az erősen lehűlt levegő megreked. Ilyenkor a talaj közelében ködös, borongós, párás idő alakul ki, ami gyakran csak kis magasságokig nyúlik fel. Ezért fordulhat elő az, hogy télen, az úgynevezett hideg légpárnás helyzetben a magasabb hegycsúcsokon derült, napos az idő, és a hőmérséklet is magasabb, mint az alacsonyabban fekvő tájakon.

2013. december elején egy nagyon erős ciklon, úgynevezett viharciklon érte el Nyugat-Európa partjait. A vihar elsősorban Skóciában, az Északi-tengeren, valamint Skandináviában, Németországban és Lengyelországban okozott rendkívüli időjárást. Mindenekelőtt a szélvihar okozta károk voltak tetemesek.

Az elmúlt pár hónap forróságot és hőhullámokat, jó néhány rekordot, hőmérsékleti és csapadék szélsőséget tartogatott számunkra. Az idei nyár a 10. legmelegebb nyárnak bizonyult hazánkban 1901 óta, melyet a kiterjedt csapadékhiány csak súlyosbított. Mindhárom hónapban a szokásosnál kevesebb eső hullott, összességében a 6. legszárazabb nyár volt az idei.

A 2013. július 27. és 29. közötti forró periódust követő átmeneti lehűlés után rövid időn belül újabb hőhullám érte el Magyarországot. A rendkívüli meleg 2013. augusztus 8-án (csütörtökön) érte el tetőpontját.

Ahogy az előrejelzések alapján várható volt, 2013. július 29-én sorra dőltek meg a melegrekordok hazánk területén. A hőségnek végül egy több hullámban, viharos széllökésekkel érkező hidegfront vetett véget, porvihar és vonalba rendeződő zivatarok kíséretében.

Minden árhullám más és más, kialakulásukban meteorológiai és hidrológiai tényezők együttes hatása érvényesül. A most levonult árhullámot – meteorológiai szempontból – döntőn négy egymás utáni nap jelentősebb csapadéka okozta; rendkívüli voltához nyilván hidrológiai tényezők is hozzájárultak, például a mellékfolyók egyidejű áradása. Mi is történt? Milyen időjárási helyzetek okozták a területi átlagban is jelentős csapadékot? Milyen és mennyire megbízható, figyelemfelkeltő előrejelzések születtek? A következőkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

2013. június első napjaiban rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullott le a Duna felső vízgyűjtőjében. A csapadékra jellemző, hogy a német osztrák határ közelében június 2-án 8 óráig (6 UTC) 36 óra alatt többfelé hullott 150 mm-t meghaladó eső. Az árvizet kiváltó időjárási helyzet kapcsolatba hozható a globális légköri cirkuláció egyik típusával, az un. meridionális áramlási típussal.

A 2013. május végén és június elején lezúduló nagy mennyiségű csapadék és a megáradó folyók komoly károkat okoztak főként Németországban, Ausztriában és Csehországban. A Duna, a Moldva vagy az Elba vízszintje már sok helyen megközelítette vagy meg is haladta az előző, történelmi árvizek (például a 2002-es árvíz) szintjét. Milyen meteorológiai (szinoptikus) helyzet vezetett a rendkívüli árvizekhez? Erről szól ez a rövid elemzés, kiegészítve néhány bécsi, pozsonyi képpel, ahol az árvíz már megközelítette, vagy elérte a tetőzési szintet.

Az időjárás-jelentésekben, előrejelzésekben időnként elhangzik a címben szereplő szóösszetétel, amely térségünkben nem is olyan ritka időjárási helyzetet takar. A következőkben néhány példán keresztül picit közelebbről is megismerhetjük eme légköri képződményeket.